Bondár-bravúr Hamburgban

Címvédőként és teljesítménye alapján is kétségtelenül Anna a hamburgi torna sztárja. Fotó: Facebook

A hetedik helyen kiemelt Bondár Anna elődöntőbe jutott a Hamburgban zajló, 275 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán. A szeghalmi születésű játékos remek salakos idényt fut, most egy év után vívott ismét WTA-negyeddöntőt, amelyben az első kiemelt Jekatyerina Alekszandrova (16.) várt rá.

Eddig mindössze egyszer, még a 2018-as budapesti torna nyolcaddöntőjében találkoztak, akkor az orosz játékos két játszmában jobbnak bizonyult. A világranglistán legjobb magyarként 77. helyezett játékos címvédőként indult a kikötővárosban, igaz, tavaly a verseny még a második vonalnak számító WTA 125 (challenger) kategóriába tartozott. Az első játszmában mindkét teniszező kétszer vette el ellenfele adogatását, így következett a rövidítés, amelyben viszont Bondár csak egy pontot szerzett, azaz a 30 éves ellenfele nyerte az első szettet.
A második felvonásban a 28 esztendős magyar sportoló kétszer, míg ellenfele egyszer brékelt. Bondár egyenlítése után következett a döntő szett, amely az elsőnek megfelelő forgatókönyv szerint zajlott, mivel mindkét sportoló kétszer vesztette el az adogatójátékát. A különbséget a rövidítés jelentette, mert ezúttal a Hajdúszoboszló SE sportolója bizonyult jobbnak, 6-2-re elhúzott, majd a harmadik meccslabdáját kihasználta.
Az elődöntőben a szlovén Kaja Juvannal találkozik, és a holland Arantxa Rus oldalán a párosok szombati elődöntőjében is érdekelt lesz Hamburgban.

Eredmény, negyeddöntő:
Bondár Anna (7.)–Jekatyerina Alekszandrova (orosz, 1.) 6:7 (1-7), 6:3, 7:6 (7-4)