Bondár nem jutott a negyeddöntőbe

Bondár Anna számára egyéniben véget ért az ázsiai túra. Fotó: Facebook

Bondár Anna a nyolcaddöntőben búcsúzott egyesben a kínai Csiucsiangban zajló, 259 ezer dollár (97 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.

A magyar játékos a 16 között az olasz Martina Trevisan ellen lépett pályára, aki két éve elődöntőt játszott a Roland Garroson. Mindketten hozták a saját adogatójátékukat 5:5-ig, ezt követően viszont két brék következett, így rövidítés döntötte el a szettet, ebben az olasz kerekedett felül, mert 4-4 után sorozatban három pontot nyert.
A folytatásban 2:2-nél nyert fogadóként gémet Trevisan, méghozzá egymás után kettőt, így az olasz teniszező ezt a játszmát simábban nyerve jutott tovább két óra játékkal.
Bondár párosban elődöntős a belga Kimberley Zimmermann oldalán.

Eredmény. Egyes, nyolcaddöntő:
Martina Trevisan (olasz)–Bondár Anna 7:6 (7-4), 6:2