Bondárék 161 perces csata árán negyedöntősök

Annáék szett hátrányból fordították maguk javára az óriási csatát hozó mérkőzést. Fotó: Twitter

Bondár Anna és belga társa, Greet Minnen bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság női páros tornáján. Az egyesben 61. magyar játékos és partnere az előző körben Gálfi Dalmáékat verte, ezzel biztossá vált, hogy Bondár párosban is a top 100-ba kerül a Roland Garros után.

A nyolcaddöntőben az Alicja Rosolska, Erin Routliffe lengyel, új-zélandi kettős következett, és a felek egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben a túloldalon a két párosspecialista 6-2-re meglépett, és 53 perc alatt hozta a szettet.
A folytatásban a Hajdúszoboszló SE játékosa és partnere – akivel először állt össze – rögtön brékhátrányba került, mivel Minnen elbukta a szerváját. A magyar-belga kettős azonban 2:4-ről 5:4-re alakította az állást, majd 6:5-nél Rosolska adogatását elvéve kiegyenlített.
Az utolsó szettben Bondárék ismét 2:4-ről fordítottak, és onnantól remek játékkal már csak egy gémet engedélyeztek riválisuknak, a találkozó 2 óra 41 percig tartott.

Eredmény. Női páros, nyolcaddöntő:
Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)–Alicja Rosolska, Erin Routliffe (lengyel, új-zélandi) 6:7 (4-7), 7:5, 7:5

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!