
Szombaton ismét pályára lép a Swietelsky-Békéscsaba együttese az Extraligában, ahol az 5. fordulóra kisorsolt miskolci mérkőzés jön soron, az újonc DVTK otthonában.
A borsodiak jelenleg a tabella utolsó helyén szerénykednek, otthon a Szent Benedek Röplabda Akadémiától és a Vasastól, idegenben pedig a Fatum-Nyíregyházától és az UTE-tól szenvedtek egyaránt 3:0-s vereséget. Németh Szabolcs és csapata tavaly megnyerte az NB I-et és ezáltal jutott vissza az Extraligába, ám a rajt nem éppen úgy sikerült, ahogy a miskolciak szerették volna.
A csabai együttes legutóbb tavaly a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében csapott össze a mostan ellenfelével, akkor idegenben 3:0-ra diadalmaskodott.
Tóth Gábor vezetőedző azt emelte ki a szombati erőpróba kapcsán, hogy a fókusz mindig az aktuális találkozón van:
– Ugyanúgy felkészülünk a szombati mérkőzésre, ahogy eddig is, komolyan vesszük. Remélem, jót fog tenni, azt várom, hogy olyan motiváltan lépjenek pályára játékosok az extraligás meccseken, mint ahogy tették a Bielsko-Biala ellen is. Jó ritmusban vannak a találkozóink, nyilvánvalóan kevesebb a szabadidő, de ez a mentális felkészülés része is, mindenki tisztában volt a kezdetektől fogva azzal, hogy mi várható. Azért örülök ennek, mert így az elmével is lehet dolgozni, el kell fogadni, hogy ilyenkor szigorúan arra van szükség, hogy a lehető legtöbb időt regenerálódással, pihenéssel és rehabilitációval töltsék a játékosok, és a maradékot lehet a taktikai elemek gyakorlására fordítani.
A találkozó 18 órakor kezdődik a DVTK Arénában Villár Tibor Richárd és Rácz Gábor vezetésével, online pedig az alábbi linkra kattintva lehet majd követni.