
Az elmúlt négy kiírásban győztes Vasas Óbuda jutott be elsőként a TippmixPro női röplabda Extraliga döntőjébe, miután szombaton harmadszor is legyőzte az MBH-Békéscsabát az elődöntőben. A másik ágon a Kaposvár és az Újpest mérkőzik a fináléért, a második meccs hétfőn lesz Budapesten, az első találkozót a somogyiak nyerték odahaza.
A két csapat elődöntőbeli első meccsét 3:1-re, a másodikat 3:0-ra nyerte a címvédő, amely egy újabb győzelemmel így már a fináléba juthatott. A fővárosiak ennek megfelelően agresszív szervákkal és támadásokkal kezdtek, a csabaiaknál nyoma sem volt a második összecsapáson látott remek mezőnyvédekezésnek, így az első pillanattól kezdve „futottak” az eredmény után, s a nyitószettben nagy különbséggel maradtak alul.
A második felvonásra sem csökkentette a nyomást ellenfelén a címvédő, amely minden játékelemben, de különösen támadásban és védekezésben teljesített sokkal jobban vendégeinél. A hazaiak ebben a szettben is kialakították a tízpontos különbséget, s kevesebb mint 45 perc után egy játszmára kerültek a döntőtől.
A harmadik szettre szerkezetet váltottak a vendégek, akik így – egy ideig – a korábbinál nagyobb csatára tudták kényszeríteni a Vasast. Amint a címvédő alkalmazkodott ellenfele megváltozott felállásához, változatos támadójátékot bemutatva ismét folyamatosan növelni tudta előnyét, s összességében nagyon simán, 70 perc alatt nyert.
A Vasas sorozatban 17. alkalommal győzte le a viharsarkiakat.
Nagy Péter: – Egy gyenge, hosszú nyitás, az ellenfél közepes nyitása után egy rossz fogadás és pontatlan támadásbefejezés megalapozta a mérkőzést. Borzasztóan passzívak voltunk, a megbeszélt irányokat, amikből hatékonyan tudtunk volna támadni, nem tartottuk be. Sajnos a két húzójátékosunk brutálisan gyengén játszott. Voltak a párharcnak olyan mentális aspektusai, ami nem túl előremutató. Van küzdeni tudás, van a röplabda szeretete, és van, hogy az ember mindent megtesz a pályán, na ezek ma nagyon hiányoztak.
Vasas Óbuda–MBH-Békéscsaba 3:0 (15, 12, 16)
Extraligás női röplabda-mérkőzés. Budapest, 510 néző. Vezette: Szabó P., Kiss Z.
Vasas Óbuda: Ariail 8, Leite 3, Ohwobete 11, Papp O. 8, Sunderlíková 14, Glemboczki 10. Csere: Juhár (liberó), Boskó, Zsombók E. Vezetőedző: Janisz Athanaszopulosz.
Békéscsaba: Schlegel Mosegui 11, Orosz B. 6, Robinson 3, Németh L., Krivosijszka 6, Allard 1. Csere: Kertész (liberó), Gajdács L. 1, Isanovic 5, Kump 1. Vezetőedző: Nagy Péter.
Az eredmény alakulása. 1. szett: 3:1, 10:4, 13:9, 19:11, 23:12. 2. szett: 7:1, 9:2, 10:6, 19:8, 19:11, 22:11. 3. szett: 4:1, 8:4, 14:6, 14:11, 23:14.
