Budapesten lesz a Magyar Kupa végjátéka

Marta Drpa és csapata a Vasassal is összefuthat az elődöntőben. Fotó: Vasas Attila

Eltérő lebonyolítással és különböző időpontokban, de mind a férfi, mind a női röplabda Magyar Kupa végjátéka a budapesti Ludovika Arénában lesz. A sportági szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfiak bronzmérkőzését és fináléját március 7-én, a nők négyes döntőjét pedig március 13-14-én rendezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Előbbi nemnél csak a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül sor, utóbbiaknál első napon az elődöntőket, másnap pedig a helyosztókat bonyolítják le.
A nőknél a Békéscsaba már elődöntős, ellenfele a Kaposvár és a címvédő Vasas párharcának győztese lesz: az első, somogyi találkozón a Kaposvár 3-1-re nyert. A másik ágon a Nyíregyháza negyeddöntős ellenfele a Szent Benedek RA–Budaörs nyolcaddöntő továbbjutója lesz, míg a negyedik negyeddöntőt az UTE és az MTK vívja majd február 13-án és 21-én.

error: Content is protected !!