Centert igazolt a BRSE

Zólyomi Rebeka a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE új igazolása. A 24 éves, 192 centiméter magas játékos tagja volt tavaly a nemzeti csapat bő keretének, illetve részt vett Universiadén is. Az MTK együtteséből érkező sportoló a következő szezon végéig szóló szerződést írt alá.

– Már nagyon várom, hogy elkezdjük a munkát Békéscsabán, végre egy igazán profi, nemzetközi kupában is érdekelt klubban dolgozhatok. Ráadásul ez lesz az első olyan évem, amikor kizárólag a röplabdára tudok koncentrálni, hiszen befejeztem egyetemi tanulmányaimat. Szeretném a lehető legtöbbet kihozni ebből az idényből, csapat szinten és egyénileg is. Bízom benne, hogy eredményes lesz az együttműködés! – nyilatkozta a legújabb BRSE-játékos.
Zólyomi Rebeka klubváltásában fontos szerepe volt vezetőedzőnek, Tóth Gábornak, akivel az előző három szezonban együtt dolgozott.
– Rebeka személyében egy intelligens, alázatos, nagyszerű alap adottságokkal rendelkező játékost ismertem meg, aki hosszú utat járt be, hogy eljuthasson a válogatott kerettagságig. Az Extraligában megállta a helyét mindkét center helyen. Magassága, atletikus képességei komoly lehetőségeket tartogatnak játékának fejlesztésére, amit a BRSE színeiben kívánunk még magasabb szintre emelni – mondta el a szakvezető.