Csabai bajnoki aranyérem strandröplabdában

Hermeczi Bernadett és Erdős Dalma a dobogó tetején

Erdős Dalma és Hermeczi Bernadett számtalan versenyt sikerrel megküzdve jutott be az U16-os korosztályú strandröplabdázók csepeli 16-os magyar bajnoki döntőjébe, ahol kiváló játékkal győzték le a Németh Zina, Uhlmann Fanni (Beach Sport) kettőst.

Erdős Dalma és Hermeczi Bernadett tavaly már megízlelhette a siker ízét, amikor az U14-esek döntőjében diadalmaskodott. Idén – még egyikük sem töltötte be a 14. életévét – az idősebb korosztályba lépve is övék lett a bajnoki trófea.
– Dalmáéknak nem volt sok idejük és lehetőségük felkészülni a strandröplabda szezonra, ellentétben sok más fővárosi riválisukkal. A teremszezon után májusban rögtön elkezdték az edzéseket (napi több órás tréningen vettek részt a forró homokon), majd a versenyzést, és a fordulók során mindvégig benne voltak az első négy között – mondta el Erdős Dalma édesanyja, Erdősné Kovács Anikó.
A magyar bajnokságban, korosztályukban 40 csapat indult, a csabai páros onnan jutott be a 16 együttest felsorakoztató fináléba. A korosztály négy legjobb párosa felváltva nyerte a fordulókat, majd a végső csepeli tornán az Erdős, Hermeczi duó diadalmaskodott a Németh, Uhlmann kettős felett. Az elődöntőt a gyenesdiási fordulóban aranyérmes, Csepelen első helyen kiemelt Breuer Mirtill, Szabó Anna párossal vívták meg sikerrel.

Erdős Dalma és Hermeczi Bernadett sportszerűségből is jelesre vizsgázott. Még a májusi Kispest Open 21 U18-as verseny 1. fordulójának döntőjében történt, hogy villámlás miatt leállították a versenyt. A Réthelyi, Szabó duó 14:2-re vezetett Erdősék ellen, amikor villámlással tarkított vihar csapott le a pályákra, mely után a verseny félbeszakadt. A versenybizottság a döntőn résztvevő mindkét párost első helyre rangsorolta és aranyéremmel jutalmazta, de a kupát nem adta ki.
– Dalmáék ekkor jelezték, hogy szeretnék felajánlani a kupát ellenfelüknek, mert szerintük úgyis Réthelyiék nyertek volna. A felajánlást hatalmas taps övezte, és a lányok átadták a kupát Morzsinak és Annának. Dalma és Bernadett 14 évesen a sportszerűség magasiskoláját mutatta be – elevenített fel egy korábbi epizódot a szezonból Erdősné Kovács Anikó, aki köszönetét fejezte ki a két lány edzőjének, Nacsa Gábornak, aki mindvégig hitt bennük és támogatta őket.
A két lány strandröplabdás szezonja nem fejeződött be, mivel a hétvégén Ausztriában, a MEVZA strandröplabda bajnokság hartbergi helyszínén versenyeznek.

B. P.

error: Content is protected !!