Kulcsfontosságú ütközet vár szerdán este a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapatára, melynek az Extraliga-elődöntő második mérkőzésén győznie kell a pályaelőnyét vasárnap megtartó, 3:1-es győzelmet arató Kaposvári NRC ellen.
A lendület és a szív fontosságát hangsúlyozta Tóth Gábor, a Swietelsky-Békéscsaba vezetőedzője a Kaposvárott 3:1-re elveszített mérkőzés után adott nyilatkozatában. Az első játszmában bizony gondok voltak a védekezéssel, így a mérkőzésen 24 ponttal legeredményesebb portugál Santos Hurst, a korábban Békéscsabán is játszó válogatott Szedmák Réka (20) és a brazil Sara Aparecida Dias da Silva is kedvére gyárthatta a pontokat (a hazai oldalon egyedül csak az azerbajdzsáni Margarita Sztyepanyenko bizonyult a legjobbnak, 17 egységgel).
A csabai szakvezető szerint a játékosoknak a szezon végére már meg kellene tanulniuk, hogy ha az ember csapatban dolgozik, akkor annak a csapatnak valahogy funkcionálnia kell. Szerinte egyénileg fel tudják venni a versenyt mással, a kulcs, hogy mikor lesz együttműködés. Úgy véli, ebben csak a játékosok tudnak előrelépni, nincs varázsital, amit megisznak és egy csapattá válnak, pedig lett volna alkalom ezt kialakítani.
– Egy társaság akkor válik igazán jó csapattá és egységgé, amikor rossz játékkal is nyerni tud. Mi vagy jól játszunk és nyerünk, vagy nem játszunk jól és nem nyerünk. Szerdán viszont bármi történik, muszáj lesz győzni, hogy versenyben maradjunk – fogalmazott a klub honlapján a vezetőedző, aki azt is elmondta, hogy röplabdás szempontból az a legfájóbb, hogy a meccset visszanézve úgy néz ki a produkció, mintha nem is lenne mögötte munka vagy edzés, pedig rengeteget tettek bele. A banális védekezésbeli hibákat és a visszaeső feladásokat kiemelte, amikért különösen kár, mert egyébként a szezon egyik legjobb nyitásfogadó számait hozták a játékosok.
Egy biztos, többet már nem nagyon lehet hibázni, különben kritikussá válna a helyzet, és mondani sem kell, mekkora különbség van egy három győzelemig tartó párharcban az 1–1-es és a 0–2-es állás között.
A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a mérkőzést Jámbor Tamás és Villás Tibor vezeti.