
Az eleki sportcsarnokban rendezték meg az év utolsó Békés vármegyei asztalitenisz versenyét, a második alkalommal kiírt Didergő kupát. A viadalon negyven asztaliteniszező fogott ütőt, köztük többen voltak olyanok, akik az NB-s osztályokban szereplő vármegyei csapatokat erősítenek.
A rendezvény megnyitóján Csabai Dániel, a vármegyei szövetség alelnöke köszöntötte a megjelenteket, a hagyományosnak tekinthető DC rendszerű versenyen. Az alelnök beszédében visszaemlékezett, hogyan került a vármegyei asztalitenisz Elekre, és azóta milyen sikeres és gyümölcsöző az együttműködés a szövetség és a város között. Eleken a különböző versenyeken – többek között a vármegyei csapatbajnokság egyes osztályaiban – rendszerint tizennégy asztalon, több száz főt képesek megmozgatni egy-egy hétvége alkalmával. Az együttműködés egyik fő mozgatórugója Szelezsán György polgármester, akinek Szántosi Attila elnök a „Békés Vármegye Asztalitenisz Sportjáért” elismerést nyújtotta át.
Az idei nívós viadalt a békési Baranyi József, Szilágyi Lívia kettős nyerte, akik így a vándorkupát is magukénak tudhatták a nap végén.

Végeredmény: 1. Baranyi József, Szilágyi Lívia (Csaba Fly AE, Békési TEAM), 2. Ágota Csilla, Balogh Ágnes Kíra (Békési TEAM), 3. Magyari Milán, Posgay Brúnó (Demeter Lehel ASE) és Botos Marcell, Hortobágyi Bálint (Demeter Lehel ASE).
Vigasz verseny: 1. Styr Kevin, Varga István (Gyulai AK, Eleki ASE), 2. Domokos Zsigmond, Kazai Attila (Vésztői ASE), 3. Balog Sándor, Osgyán Béla (Sarkadi Pelikán ASE, Békési TEAM) és Bényei Nelli, Vadász Réka (ASE Orosháza).
V. L.
