Elmaradt a meglepetés a fővárosiak ellen

Lukácsi Marcell hat gólig jutott az ifjúságiak mérkőzésén. Fotó: Csabapóló

Az országos utánpótlás-bajnokságban az alapszakasz záró fordulóját rendezték meg a hét végén, amelynek során a békéscsabai korosztályos csapatok a fővárosból érkező Oázis SC együtteseit fogadták az Árpád fürdőben, immár nyitott uszodai körülmények között. A megyei fiataljaink nem jártak sikerrel, mindhárom gárda vereséget szenvedett. Különösen fájó a gyermek korosztály eredménye, ugyanis egyetlen góllal kaptak ki, ami azt jelentette, hogy a sokáig éllovas gárda végül a harmadik helyre került.

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC 12–21 (5–7, 1–7, 3–3, 3–4)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. Vezette: Mohi, Tóth S.
Békéscsaba: Tóth L. – Lukácsi M. 6 (1), Schindler 2, Vozár B. 4, Gémesi, Károlyi, Csatári. Csere: Szalók, Sipos, Bencsik, Vozár M., Kis S., Körözsi. Edző: Ajtai Miklós. Az Oázis legjobb góldobói: Árvai 6 (1), Diaz 4, Matesz 4. Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 14/10. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Szalók, Károlyi, Sipos, ill. Botzheim.
Már az első negyedben tetemes előnyre tettek szert a fővárosiak (1–6), amit átmenetileg ledolgoztak a hazaiak (5–7), ám egy gyenge második negyed, ami átnyúlt a harmadikba is (6–16) megpecsételte a sorsát.
Az élcsoport: 1. Csongrád 42 pont, 2. Oázis SC 41, 3. Dunakanyar Waterpolo 30, … 7. Békéscsaba 15.


Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC 11–22 (1–5, 3–5, 3–9, 4–3)
Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. Vezette: Tóth S., Monostori.
Békéscsaba: Szatmári Zs. – Bozgán 5 (1), Dobos, Gémesi, Dimák 1, Paksi G., Osgyán 2. Csere: Tóth L. (kapus), Csiaki 1, Szél G., Pálenkás, Szanyi 2, Kósa, Dajka. Edző: Ajtai Miklós. Az Oázis legjobb góldobói: Árvai 6, Szaló 5 (1), Matesz 5 (1). Gól emberelőnyből: 11/2, ill. 15/7. Büntetők: 1/1, ill. 5/4. Kipontozódott: Dobos, Osgyán, Gémesi, Szél G.
Bár az első gólt a csabaiak szerezték, alig nyolc perccel később már 1–6-ot mutatott az eredményjelző. Ráadásul a kezdőből egyre többen kipontozódtak, ez meg is látszott a találkozó további szakaszában.
Az állás: 1. Oázis SC 45, 2. Budafóka 39, 3. Dunakanyar Waterpolo 39, … 8. Swietelsky-Békéscsaba 6.

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC 10–12 (2–6, 3–3, 2–2, 3–1)
Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. Vezette: Monostori, Mohi.
Békéscsaba: Korcsok P. – Hajdu A., Szanyi, Fodor Zs. 1, Freiberger, Kvasz 4, Komlódi 5. Csere: Lisztes (kapus), Kiss Z., Horváth Sz. 1. Edző: Fodor Ádám. Az Oázis legjobb góldobói: Tuma 3, Antal 3. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 8/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/2.
Az első három percben még úgy tűnt, igazi rangadót hoz az összecsapás, ám jött néhány hiba, és máris jelentős előnyre tettek szert a fővárosiak (2–6, majd 3–9). Innen két hullámban is megkezdte a felzárkózást a hazai csapat, ám csak megközelíteni tudta ellenfelét.
Az élcsoport: 1. Oázis SC 39, 2. Dunakanyar Waterpolo 36, 3. Swietelsky-Békéscsaba 33.