Elődöntőben a BRSE

Egyik fél sem lehetett elégedetlen a hétfő esti eredménnyel . Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

A negyeddöntő harmadik felvonásán is legyőzte a Szent Benedek együttesét a Swietelsky-Békéscsaba RSE női röplabdacsapata, amely így bejutott az Extraligában a négy közé.  A viharsarki együttes az elődöntőben a Kaposvár és az MTK párharcának továbbjutójával találkozik, míg a másik ágon a Nyíregyháza a Vasassal mérkőzik meg. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntős párharcokat március második felében kezdik.

Swietelsky-Békéscsabai RSE–Szent Benedek Balatonfüred RA 3:1 (15, –25, 18, 11)
Extraligás női röplabda-mérkőzés, negyeddöntő, 3. találkozó. Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Szarka János, Soltész Róbert.
Békéscsaba: Vander Weide 26, Szatmári L. 7, Drpa 21, Kosztandinu 13, Szűcs G. 7, Koseková 3. Csere: Molcsányi (liberó), Zsidkova 2, Cicic. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Szent Benedek RA: Herbin-Baker 3, M. Szkorics 9, Szerényi 4, White 17, N. Szkorics 6, Vacsi 8. Csere: Fáth (liberó), Szevarika 4, Dimitrics, Vukoja, Araczki 2. Vezetőedző: Kormos Mihály.
Az eredmény alakulása. 1. szett: 5:0, 8:8, 13:8, 18:10, 23:14. 2. szett: 4:5, 10:7, 13:17, 20:18, 23:24. 3. szett: 6:1, 10:7, 14:9, 17:16, 22:16. 4. szett: 3:6, 7:6, 16:8, 24:11.


Pekárik Eszter és Tina Grudina továbbra sem áll Tóth Gábor rendelkezésére, így a helyükre a kezdő hatosba bekerülő két fiatal, Szűcs Gréta és Szatmári Lilla újabb bizonyítási lehetőséget kapott.
Öt–nullával indított a Békéscsaba, Drpa sorozta meg az ellenfél térfelét, de azt a legutóbbi két mérkőzésen már tapasztalhatták a csabaiak, hogy a Szent Benedek nem az a gárda, amelyik olcsón adja a bőrét. White és a két Szkorics, Nevena és Marija vezérletével rövid időn belül egalizált a Balatonfüred, ám Vander Weide pontjaival megint 5 pont lett a különbség a két együttes között. Kormos Mihály időt kért, de együttese ezúttal nem tudott úgy felzárkózni, mint a mérkőzés elején. Kellettek Szűcs Gréta pontjai ahhoz, hogy kialakuljon a 10 pontos differencia, az ő labdája után jutott szettlabdához a csapata, a 22 percig tartó játszmát pedig Vander Weide fejezte be.
A 2. játszma már nem alakult olyan simán csabai szempontból, mint az első, bár a kezdeti nehézségek után átvette a vezetést a Békéscsaba. A vendégoldalon ki kell emelni a liberó Fáth Kingát, aki emberfeletti munkát végzett, neki nagyban tulajdonítható, hogy csapata most tartotta a lépést vendéglátójával. Hazai oldalon Kosztandinu villogott, de ez kevés volt a feltámadó Füred ellen, amely egymás után öt pontot ért el és a játszma derekán átvette a vezetést, 13:15-ös állásnál időt kellett kérnie Tóth Gábor vezetőedzőnek. A Füred már kezdett ellépni, amikor két poszton is cserélt a tréner, és sikerült visszavenni a vezetést a Csabának. Kiélezett végjátékot láttunk, a Füred háromszor is játszmalabdához jutott, a szett végére a remeklő White tett pontot.
Drpát nagyon felbosszanthatta az elveszített játszma, mert nagyon felpörgött, két ászt is ütött. Hiába jutott azonban 4 pontos előnyhöz csapata, a vendégek szívósan védekeztek és a csabaiaknak nagyon fel kellett szívniuk magukat, hogy a játszma közepén valamennyire fellélegezhessenek. Drpa vette magára a vezér szerepét, de hiába, mert a védekezés ezúttal messze nem volt tökéletes, így maradt a szokásos izgalom a szett hajrájában. Vander Weide igyekezetét lehetett dicsérni, aki nagy szerepet vállalt abban, hogy a 3. szettet behúzza a BRSE.
A fürediek csak nem akarták feladni! Jól indították a 4. játszmát, és kellett néhány perc, mire feleszméltek a hazaiak. A Kosztandinu szervái után Vander Weide pedig számolatlanul szerezte a pontokat és a 9:0-s sorozattal már jelezte a BRSE, hogy nem akar még hosszabb mérkőzést. Már nem tudott megújulni a Füred és a viharsarkiak legyűrték a lelkes akadémistákat.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharcot a Békéscsaba 3:0-ra nyerte 9:1-es szettaránnyal.

Mestermérleg
Tóth Gábor: – A viszonylag sima első szett után megnyugodtunk és a második játszma végéig sorozatosan rossz döntéseket hoztunk, ami a játszma elvesztéséhez vezetett. Mindez rányomta a bélyegét a harmadik etapra is, ahol gyorsan rendeznünk kellett a sorainkat. Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy bejutottunk az elődöntőbe és magunk mögött hagytuk az apró sérülésekkel teli időszakot. A két fiatal centeremnek gratulálok, hiszen téthelyzetben bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Sok sikert kívánok a füredieknek a folytatásban.
Kormos Mihály: – A mérkőzés elején gyengén kezdtünk, de nagyon szépen belelendültünk és körülbelül hatvan percig tudtuk tartani ezt a színvonalat. Az első játszmában a BRSE bajnoki címre esélyes csapatként játszott, szinte hiba nélkül röplabdázott. Hasonlóan a többi mérkőzéshez partiban tudtunk maradni a hazaiakkal. Szép teljesítményeket láttam mindhárom mérkőzésen, aminek nagyon örülök. Sok sikert kívánok a Békéscsabának, remélem idén megszerzik hatodik bajnoki címüket is!

B. P.