
Az MBH-Békéscsaba női röplabdacsapata az alapszakaszt utolsóként záró Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen kezdi meg az idei Extraliga rájátszást. A negyeddöntőt csütörtökön hazai pályán kezdik 18 órától a viharsarkiak.
Az Extraliga 2024–2025-ös alapszakaszát a múlt szerdai UTE elleni 3:1-es győzelemmel végződő mérkőzéssel zárta le az MBH-Békéscsaba. A rájátszásban mint alapszakasz második ellenfelet választhatott az 5–8. helyen végző együttese közül és a kék-fehérek a Szent Benedek Röplabda Akadémiára szavaztak.
A pályaelőny a BRSE-nél van, így legjobb esetben (és ebben bíznak a Viharsarokban!) már a február 22-ei második békéscsabai mérkőzésen pontot tehet az ütközet végére (a párharc az egyik fél három győzelméig tart). Mindez azért is jelenthet előnyt, mert így a csapatnak még több ideje marad a március 9-ei Fatum-Nyíregyháza elleni Magyar Kupa bronzmérkőzésre való felkészülésre.
Azért ne szaladjunk annyira előre, hiszen bár a Szent Benedek RA a 15 alapszakaszbeli mérkőzésen egyetlen pontot sem szerzett, egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél. Elég, ha csak a két csapat január 24-ei balatonfüredi bajnokiját vesszük alapul, ahol szettet is tudott nyerni Tomás Varga együttese és a többi játszma sem volt annyira sima. Tegyük hozzá, azon a találkozón a csabai fiatalok is sok játékpercet kaptak, igaz, mint az eredmény is mutatja jól is játszottak. Szettet az U19-es válogatott és az alapszakaszt záró MÁV Előre Foxconn elleni mérkőzésen tudott csak szerezni a Balatonfüred. Utóbbi találkozón a bosnyák ütő, Sara Glibic és a grúz származású, mindössze 16 esztendős Magda Kobaidze volt a legeredményesebb 16-16 ponttal, de jól teljesített az amerikai feladó átló, Naomi Franco Kyvonnee is a maga 12 egységével. A játékban és az eredményességben is előre léptek az akadémisták.
Nincs veszítenivalója a Balaton-parti együttesnek, így minden bizonnyal bátran fognak fellépni a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A csabaiaknak „csak” annyi a dolguk, hogy „elviseljék” az esélyesség terhét és bárkit is állítson csatasorba Tóth Gábor vezetőedző, az kitegyen a csapatért.
A csütörtökön 18 órakor a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kezdődő MBH-Békéscsaba–Szent Benedek Röplabda Akadémia negyeddöntő két játékvezetője Tillmann Gyula és Halász Enikő lesz.