
Békéscsabai, orosházi és nagyszalontai sikerek születtek Eleken, a viharsarki pingpongozók hagyományos évadzáró versenyén. A Békés Vármegyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett esemény egyben az amatőr csapatbajnokság ünnepélyes eredményhirdetése is volt. Mintegy hatvanan ragadtak ütőt a délutáni éremosztás, és közös ebéd elfogyasztása előtt.
Az asztalitenisz csaták során párosban a Békéscsabai ASE alakulatai vitték a prímet, három duójuk is bejutott az elődöntőbe jutott. Közülük a Mátyási Henrietta, Csabai Dániel kettős bizonyult a legjobbnak, a vármegyei szövetség alelnöke tehát nem csak a nap megszervezéséből vizsgázott jelesre. Az egyéni küzdelmek rendhagyó pontelőnyös rendszerben zajlottak, amely nagy népszerűségnek örvendett. Itt az orosházi Dér Magdolna és a szalontai Bordás Dániel diadalmaskodott.
A díjakat Elek város polgármestere, Szelezsán György adta át. A résztvevők tapsvihara kíséretében Turóczy András a „Békés Vármegye Asztalitenisz Sportjáért” kitüntetést vehette át.

A verseny dobogósai. Nyílt páros: 1. Mátyási Henrietta, Csabai Dániel (Békéscsabai ASE), 2. Nagy Béla, dr. Morár Ferenc Előd (Demeter Lehel ASE, Békéscsabai ASE), 3. Tóth Imre, Horváth Tibor (Nagyszalonta) és Deák Tibor, Kovács Zoltán (Békéscsabai ASE).
Női egyéni: 1. Dér Magdolna (Eötvös DPSE Orosháza), 2. Vashegyi Regina (ASE Orosháza), 3. Boros Márta (Békési TEAM) és Máté Andrea (Sarkadi Pelikán ASE).
Férfi egyéni: 1. Bordás Dániel (Nagyszalonta), 2. Berg Walter (Békési TE), 3. Horváth Tibor (Nagyszalonta) és Veres Szilárd (Mezőhegyes).
Vigaszág: 1. Dér Magdolna (Eötvös DPSE Orosháza), 2. Balogh Sándor (Sarkadi Pelikán SE), 3. Kósa János (HED-LAND Mezőberényi SE) és Vashegyi Regina (ASE Orosháza).
V. L.