Az U17-es korosztályban szerzett ezüstérmet követően a 19 évesek között harmadik helyen végzett Szántosi Dávid, a csehországi Havirovban zajló WTT nemzetközi utánpótlás asztalitenisz viadalon.
A Szarvasi Körös ASE 17 éves játékosa az U19-es korosztály főtábláján az első fordulóban kiemelt volt. A 16 közé jutásért a lengyel Dawid Jadam ellen mérkőzött, és nagy csatában 3:2-re győzött, úgy, hogy a döntő szettben 11:7-re nyert. A nyolc közé jutásért az a francia Flavio Mourier várt Fest Attila tanítványára, akit az előző nap 3:1-re vert a 17 évesek versenyének elődöntőjében. Most is nagy küzdelmet hozott a két fiú találkozója, az első két szettben csak két ponttal nyert Szántosi (12:10, 11:9), a harmadikban viszont 11:3-ra lelépte ellenfelét (3:0).
A negyeddöntőben folytatta jó szereplését, drámai csatában 3:2-re nyert a lengyel Alan Kulczycki ellen. A döntő szettben hallatlan izgalmak után 16:14-re győzött a szarvasi asztaliteniszező, akire a legjobb négy közé újabb lengyel játékos, Mateusz Zalewski várt rá. Az U19-es világranglista 42. helyén álló ellenfél kezdte jobban az elődöntőt, az első szettet 11:6-ra nyerte, majd 12:10-zel egalizált Dávid. A folytatás viszont már Zalewski elképzelései szerint alakult, aki 11:9-re és 11:5-re hozta a következő két játszmát, és a 3:1-es sikerrel ő jutott a fináléba.
V. L.