Ezüstéremért csatáznak a gyulai teniszezők

A békéscsabai és a szarvasi csapat vasárnapi közös csoportképe. Fotó: Babák Zoltán

Eltérő eredményekkel kezdte meg a felsőházi rájátszást a TSZSK Gyula OB II-es teniszcsapata. A fürdővárosi gárda szombaton a listavezető MTK otthonában maradt alul rendkívül szoros csatában, másnap pedig a Szegedet múlta felül hasonló körülmények között, miután négy egyest is szuper tie-breakben nyert meg. A fővárosiak elsőségén már nem lehet változtatni, Lovász Zoltánék szombaton a Budaörssel csatáznak az ezüstéremért.

Az OB III-ban is elkezdődtek az őszi csaták. A Viharsarki Tenisz Akadémia együttese kettős győzelemmel, a Szarvas nyeretlenül zárta a hétvégét, az Orosháza pedig váltakozó szerencsével teljesített a két nap során.

Szombati eredmények:
MTK Budapest–TSZSK Gyula I 5:4
OB II-es csapatbajnoki teniszmérkőzés, felsőház, Budapest. Gyulai győztesek: Kincses Bence (2.), Székács Márk (4.), valamint a Kincses Bence, Belanka Ádám (1.), a Lovász Zoltán, Székács Márk (2.), és a Kutasi Bence, Denis Stanculov (3.) páros.

Szarvasi TC II–Gellért SZSE 2:7
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szarvas. Szarvasi győztesek: Selymes Tibor (6.), és a Párizs Szabolcs, Bartók Béla (1.) páros.
Viharsarok TA II–Dél-alföldi TE 8:1
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békéscsaba. Békéscsabai győztesek: Weisz Gábor (1.), Pacsika Mátyás (2.), Mihály Dániel (3.), Lipták Szabolcs (4.), Tarkó Ákos (5.), Kis Barna (6.), valamint a Weisz Gábor, Pacsika Mátyás (1.), és a Tarkó Áron, Lipták Szabolcs (3.) páros.
Ballhouse SE–Orosházi VTK I 5:4
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeged. Orosházi győztesek: dr. Szula Attila (2.), Furus Noel (4.), valamint a Fejes Ádám, Furus Noel (1.), és a Baudermann Attila, Bagosi Zsolt (2.) páros.


Vasárnapi eredmények
TSZSK Gyula I–Szegedi TE-Sportmánia 6:3

OB II-es csapatbajnoki teniszmérkőzés, felsőház, Gyula. Gyulai győztesek: Lovász Zoltán (1.), Kincses Bence (2.), Kutasi Bence (3.), Székács Márk (4.), Stanculov Denis (5.), és a Kincses Bence, Kutasi Bence (1.) páros.
Match Point TC–Viharsarok TA I 6:3
OB II-es csapatbajnoki teniszmérkőzés, alsóház, Budapest. Békéscsabai győztesek: dr. Kopcsák Zoltán (2.), valamint a Mihály Levente, Horváth Gergő (1.), és a dr. Kopcsák Zoltán, Mihály István (2.) páros.

Szarvasi TC II–Viharsarok TA II 0:9
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szarvas. Győztesek: Weisz Gábor (1.), Pacsika Mátyás (2.), Mihály Dániel (3.), Lipták Szabolcs (4.), Tarkó Ákos (5.), Tarkó Áron (6.), valamint a Weisz Gábor, Pacsika Mátyás (1.), a Tarkó Ákos, Mihály Dániel (2.), és a Tarkó Áron, Lipták Szabolcs (3.) páros.
Dél-alföldi TE–Orosházi VTK 1:8
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeged. Orosházi győztesek: Fejes Ádám (1.), Bagosi Zsolt (2.), dr. Szula Attila (3.), Németh István (4.), Furus Noel (5.), Baudermann Attila (6.), valamint a Bagosi Zsolt, Baudermann Attila (2.), és a dr Szula Attila, Németh István (3.) páros.
A bajnokság állása: 1. Gellért 14 (51:12, 7), 2. Viharsarok II 10 (52:20, 8), 3. Orosháza I 10 (43:29, 8), 4. Ballhouse SE 10 (36:27, 7), 5. Gyula II 6 (25:29, 6), 6. Szarvas II 2 (14:58, 8), 7. Dél-alföldi TA 0 (13:59, 8).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!