Fodor Ádám kezébe került a gyeplő

Fodor Ádám a mostani fiatalokra alapozná a jövő nagy csapatát

Hivatalosan július 1-jén áll munkába a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzőjeként Fodor­ Ádám. A 33 éves, szegedi születésű szakember két esztendeje áll a viharsarki klub alkalmazásában. A felnőtt­csapatnál dr. Szilágyi Kristóf mellett dolgozott, miközben az utánpótlást is edzette.

– Váratlanul érte a felkérés a vezetőedzői posztra? – kérdeztük Fodor Ádámot.
– Szilágyi Kristóf távozása nem várt fordulatot hozott az egyesület életében. Bíztam abban, hogy én lehetek az utódja, majd Balázs Lajos ügyvezető elnök részéről meg is érkezett a megkeresés. Rövid gondolkodást kértem, hiszen éppen a házfelújítás kellős közepén vagyunk, három hónapos kisbabánk van, de úgy voltunk vele, hogy ha összeszorítjuk a fogunkat, és túl leszünk a felújításon, akkor kellőképpen rá tudok figyelni az edzői teendőkre. Július 1-től él a szerződésem, jelenleg a vezetéssel az előmunkálatoknál tartunk.

– Két éve dolgozik Békéscsabán, ahol az utánpótlással kezdett foglalkozni, miközben a felnőttmeccseken olykor-olykor vízbe is csobbant.
– Tizennégy éve kezdtem az edzősködést. Még Hód­mezővásárhelyen dolgoztam, amikor már megkeresett a Békéscsaba, akkor még nemet mondtam, majd elkerültem Szegedre. Négy év elteltével ismét hívtak a csabaiak, és ekkor már elfogadtam az invitálást, új kihívásként éltem meg. A felnőttek ekkor még az OB I B-ben szerepeltek. Időnként játszottam is, de mivel Kristóf még gyakrabban, én álltam többet a parton. Közben az utánpótlásnál is tevékenykedtem. Jól telt az első év, majd tavaly az OB II-ben indultunk, így nagyobb szerepet vállaltam az utánpótlásban. Nem bántam meg, hogy Békéscsabára jöttem, ahol megtörtént a szakmai előrelépés is. Jól érzem magam itt, Balázs Lajosékkal is szeretek együtt dolgozni.

– Szegeden született, ám hosszabb időt töltött el egy másik csongrádi városban, Hódmezővásárhelyen, s ott döntötte el, hogy majd az edzői pályát fogja választani.
– Amikor tizenhat évesen Szegeden játszottam, a realitás talaján maradva már tudtam, hogy nem lesz belőlem nagy játékos, viszont a vízilabda iránti szeretet olyan erős volt, hogy nem akartam elszakadni tőle. Az akkori edzőm, Lakó Gábor Szegedről továbbment Vásárhelyre, ahová követtem. Megkérdezte, hogy a játék és a tanulás mellett lenne-e kedvem az edzőséghez. Közben nyolc évvel ezelőtt a hollandiai Utrecht melletti kisváros másodosztályú csapatánál vállaltam munkát. Az együttes fel is jutott az első osztályba, ám én hazajöttem, hogy befejezzem az egyetemi tanulmányaimat.


– Nem hasonlítgatták össze a kétszeres olimpiai bajnok, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok bátyjával, Fodor Rajmunddal?
– Nem negatív értelemben mondom, de ég és föld a különbség közöttünk. Még általános iskolában előfordult, hogy összehasonlítottak, de nem foglalkoztam ezzel. Büszke voltam rá mindig, és örülünk egymás sikereinek. Kinevezésünk alkalmával (Rajmundot nemrég kérték fel az OB I-es Kaposvár vezetőedzőjének – a szerző) felhívtuk egymást és gratuláltunk a kinevezéshez.

– Két éve OB I B-s csapathoz érkezett, van-e olyan titkos terve, hogy visszajuttassa a gárdát a másodosztályba?
– Nem annyira titkos terv ez, a vezetők szájából is elhangzott, hogy vissza kellene kerülni. A mai vízilabdában drága mulatság idehozni tizenhárom játékost, hogy feljuttassák a csapatot. Ezt olyan csapattal szeretnénk elérni, melynek keretét zömében békéscsabaiak alkotják. Egyébként az OB I B-be mindig nehezebb feljutni, mint ott maradni. Van egy jó korosztály Békéscsabán, amit ha ifista korukig meg tudunk tartani, akkor három éven belül fel is juthatunk.

– Milyen helyzetben van az utánpótlás?
– Örömmel mondhatom, hogy jól állunk a serdülő- és a gyerekcsapatunkkal. Előbbiek nagyszerűen szerepeltek tavaly is, a gyermekkorosztályos csapatunk is szépen fejlődik, szeretnénk eljutni az A osztályos kvalifikációig.