Füzeskerti évadzárás

Az évadzáró díjátadóra összesereglett résztvevők

Vacsorával egybekötött évadzárót tartottak szombaton a békésszentandrási Füzeskerti Apartmanházban, ahol baráti hangulatú est keretében adták át a díjakat a Füzesi villanyfényes amatőr és nyílt teniszverseny helyezettjeinek.

A nyári rendezvény előélete 2017-re nyúlik vissza, amikor néhány teniszkedvelő kihasználva a csodás helyi lehetőségeket, először szervezte meg a több hetet felölelő eseményt. Hogy rendszeressé válhatott, és a legtöbb játékos szívesen visszajár, abban elévülhetetlen érdemei vannak Szalontai Györgynek, aki koordinálja és bonyolítja a tornát.
– Június elejétől hat héten át közel száz mérkőzést játszottak le a részvevők, mire eljutottunk idáig. Szerencsénk volt az időjárással, egyetlen esőnap kivételével gördülékenyen zajlott a program, a játékosok is partnerek voltak ebben. Szeretném megköszönni az apartmanház dolgozóinak és a pályagondnokoknak a munkáját, akik nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez – mondta el a szervező.
A küzdelmeket öt kategóriában hirdették meg. A népesebb mezőnyök csoportokba sorolva csatáztak, a kisebb létszámúakban körmérkőzéssel döntötték el a helyezések sorrendjét. A nyílt egyéni versenyt a tárnoki Ott Ákos nyerte Bagdán Tamás, illetve férfiak között is helytálló felesége, Ott Lívia előtt. Az amatőröknél, illetve a 60 év fölöttiek kategóriájában egyaránt a kunszentmártoni Lajkó Tibor bizonyult legjobbnak. A férfi és a vegyes párosoknál szarvasi siker született. Előbbit Budai Levente és Bencze Sándor nyerte, utóbbit pedig Gyurkó Anita és Eckert Roland.

Végeredmények. Nyílt egyéni: 1. Ott Ákos, 2. Bagdán Tamás, 3. Ott Lívia. Amatőr férfi egyéni: 1. Lajkó Tibor, 2. Truczka Tamás, 3. Gruner Zoltán. Férfi egyéni 60 év fölött: 1. Lajkó Tibor, 2. Szalontai György, 3. Jakab János. Férfi páros: 1. Bencze Sándor, Budai Levente, 2. Endrefalvi Erik, Kasik Márk, 3. Kozák Balázs, Sipos Zoltán és Lajkó Tibor, Makai Sándor. Vegyes páros: 1. Gyurkó Anita, Eckert Roland, 2. Ott Lívia, Kozma Kristóf, 3. Nyergesné Laurinyecz Márta, Ott Ákos.

B. M.

[AdSense-AC]

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!