
Újra a fővárosban vár mérkőzés a viharsarki röplabdacsapatra. Az MBH-Békéscsaba vasárnap a TFSE otthonában játszott, s nyert 3:1-re, pénteken este az UTE gárdájához érkezik a TippmixPro Extraligában.
Az MBH-Békéscsaba ellenfele egy pontot gyűjtött eddig az Extraligában, Kaposváron 3:1-re, hazai pályán a Nyíregyházától 3:2-re kapott ki. A 32 éves argentin edző, Alejandro Altamirano által irányított lila-fehérek a héten egy bolgár szélső ütővel, Krisztina Jordanovával erősödtek, és nem kizárt, hogy már pénteken bevetésre kerül.
A nyáron érkezett új tréner, bizakodóan nyilatkozott a klub honlapján:
– A bajnokság egyik legerősebb csapatával találkozunk. Nagyon készülünk a mérkőzésre és reméljük, hogy hazai pályán képesek leszünk megszerezni a győzelmet.
Bár a Békéscsaba eddig minden mérkőzését megnyerte, azért Nagy Péter a pozitívumok mellett látja a hibákat, és szeretné ezek számát minél jobban lecsökkenteni.
– Eddig egy mérkőzésünk volt a MÁV Előre ellen, amikor úgy éreztem, hogy az elejétől a végéig mind fókuszban, mind a játékkép tekintetében végig irányítottuk a mérkőzést – nyilatkozta a klubhonlapon. – Az első és a harmadik mérkőzésünkön bár nyertünk, de azért akadtak rövidzárlatok. Én szeretem azt érezni, hogy mi miből következik, és ez helyenként már így van, de még azért sok olyan szituáció akad, amit nem értek, hogy miért csúsznak be indokolatlan hibák. Remélem, hogy a pénteki mérkőzésünkön ezekből már jóval kevesebb lesz.
A békéscsabaiak kanadai csapatkapitánya Averie Allard szerint az eddigi négy bajnoki meccs során sok önbizalmat szereztek, és a játékrendszerük is sokkal stabilabb lett.
– Úgy gondolom, hogy pénteken tényleg bízhatunk az edzésmunkánkban. Szerintem ez lesz a kulcs, hogy számítsunk egymásra, hogy csapatként dolgozzunk és hogy bízzunk benne, mindent megtettünk a felkészülés érdekében, s akkor sikeresek leszünk.
A budapesti Szilágyi utcai csarnokban pénteken 19.30 órakor kezdődő mérkőzést – melyet a hunvolley.tv közvetít – Tillmann Gyula vezeti, a második számú játékvezető Szarka János lesz.
Az Extraliga állása: 1. MBH-Békéscsaba 11 pont(12:3, 4 mérkőzés), 2 Vasas Óbuda 9 (9:0, 3), 3. KHG KNRC 6 (6:5, 3), 4. Fatum-Nyíregyháza 3 (5:5, 2), 5. MÁV Előre Foxconn 2 (3:5, 2), 6. UTE 1 (3:6, 2), 7. Vasas SC 1 (3:6, 2), 8. TFSE 0 (1:6, 2), 9. Szent Benedek RA 0 (0:6, 2).
