Harmadik nekifutásra sikerült

Jövőre az OB I.-ben is megmutathatják magukat a gyulaiak

Sikerrel vette az OB I.-es osztályozót a TSZSK Gyula teniszcsapata, ezáltal jövőre először mérettetheti meg magát egy szinttel feljebb. A fürdővárosi alakulat a szombati hazai találkozón 5:2-re múlta felül a Marso TC Nyíregyháza gárdáját, ezzel tulajdonképpen visszavágott a szabolcsiaknak az öt évvel ezelőtti 5:4-es vereségért.

A TSZSK együttese az OB II.-ben évek óta ott van a legjobbak között, erre az évre pedig több jó képességű vajdasági játékossal kiegészülve sikerült megnyernie csoportja küzdelmeit, így a 2017-es a debreceni Real Team elleni, majd a 2019-es Marso TC elleni sikertelen osztályozó után harmadszor próbálhatott meg sporttörténelmet írni a szintváltással.
A hazai játékosok a hat egyéni csatából négyet is behúztak, így a párosokból elegendő volt egyet megnyerniük a siker érdekében. Ezt a Mateja Gojkovics, Vucskovics Milos kettős meg is tette, ezáltal a másik két kisorsolt páros már végig sem játszotta a találkozót.

TSZSK Gyula–Marso TC Nyíregyháza 5:2
OB I.-es osztályozó teniszmérkőzés, Gyula. Eredmények. Egyéni: Milos Vucskovics–Závazcki Milán 6-3, 5-7, 5-10. Dr. Lovász Zoltán–Becser Péter 6-0, 6-0. Barta Balázs Ödön–Becser Dominik 5-7, 6-0, 10-8. Kincses Bence–Jakucska István 6-7, 7-5, 4-10. Mateja Gojkovics–Závaczki Martin 6-2, 6-0. Székács Márk–Szentpáli Marcell 6-1, 6-4. Páros: Mateja Gojkovics, Vucskovics Milos–Jakucska István, Becser Péter 6-2, 7-6.