A Magyar Tenisz Szövetségben elkészült a 2023-as évi csapatbajnokságok csoportbeosztása. Az OB II-ben egy, az OB III-ban öt megyei együttes lesz érdekelt.
A férfiaknál a Szuperligában és az OB I-ben 8-8 csapat versenyez a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért. A II. osztályban (OB II) 4 darab nyolcas csoportot alakítottak ki. Az egyke viharsarki jogosult a TSZSK Gyula lesz, amely a D-jelű divízióban csatázik, ahol egyszeri körmérkőzés, majd ez alapján felső- és alsóházi rájátszást követően alakul ki a végeredmény. A játéknapokat április 29. és május 28. között tartják, az őszi meccseket szeptember elején rendezik, míg a rájátszás azt követően, a hónap közepén kezdődik.
Az 56 tagú OB III-as mezőnyt nyolc szekcióba osztották, területi elven. A III. osztályba öt viharsarki együttes nevezett, őket a H-jelű csoportba sorsolták három szegedi rivális társaságában. Az OB III-ban 8 csoportban csatázik az 56 tagú mezőny. Itt májusi és szeptemberi oda-visszavágós rendszerben dől el a bajnoki cím sorsa. A tavaszi mérkőzéseket április 29-től május végéig, az őszieket szeptember elejétől bonyolítják le.
OB II D-csoport (8): Blue Tigers (Budapest), Gellért SE (Szeged), Hoker-Fagyas SE (Budapest), Labdaház SE (Szeged), Liget TE (Budapest), Pasarét TK (Budapest), SZTE Sportmánia (Szeged), TSZSK Gyula I.
OB III H-csoport (8): Agroázis-SZVTK (Szeged), Ballhouse SE (Szeged), Békéscsabai Előre TK, Dél-Alföldi TE (Szeged), Orosházi VTK, Szarvasi TC, TSZSK Gyula II, Viharsarok Tenisz Alapítvány (Békéscsaba).
BMSEXTRA-INFÓ