Így edzenek a békési asztaliteniszezők

Balogh Ágnes Kíra garázs-edzésekkel tartja magát szinten

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a Békés megyei asztaliteniszezők is. Balogh József, a Békési TE szakosztályvezetője elmondta, a nehéz helyzetben is megtalálták a megoldást, hogy az ifjúsági válogatott kerettag, Balogh Ágnes Kíra, és az újonckorú, a hazai összevont ranglistán nyolcadik helyen álló Szilágyi Lívia is edzeni tudjon.


A két tehetséges játékos az egykori NB I-es asztaliteniszező, Baranyi József edző vezetésével egy családi ház garázsában felállított asztalon edz. A szakosztályvezető elmondta még, hogy nem tudják, mikor folytatódhat majd a csapatbajnokság, mindenesetre az NB I-es és az NB III-as csapat tagjai is egyénileg otthon készülnek.
A Szarvasi Körös ASE serdülő válogatott játékosa, az U15-ös világranglista huszonnyolcadik helyezettje, a 14 éves Szántosi Dávid is szorgalmasan edz a járvány idején is.
A hazai serdülőranglistát fölényesen vezető fiatal sportoló edzője, Fest Attila így fogalmazott: – Van egy kis terem, amelybe befér egy versenyasztal, és ezen tudunk készülni Dáviddal. Hetente több mit huszonnégy órát edzünk tanítványommal, és ezentúl mindennap fut is. Dávid nagyon szorgalmas, és elszánt. Az edzésmunkába besegít a Békési TE edzője, Baranyi József is. Mellette még együtt tudunk készülni korábbi szarvasi tanítványommal, Medvegy Ákossal, aki az extraligás Kiskunfélegyháza játékosa. Ez azért jó nekünk, mivel Baranyi balkezes, Medvegy pedig jobbkezes. Bár már hetvenöt éves vagyok, én is gyakran fogok ütőt az edzéseken. A múltkor például remek labdameneteket vívtunk Dáviddal, több hosszú labdamenetben is sikerült jól védenem az ütéseit.
Szántosi Dávid az edzés mellett a tanulásról sem feledkezik meg, amiben Fest Attila felesége, Erzsike segít, aki több évtizeden át pedagógusként dolgozott.