
Az MVH-Békéscsaba extraligás női röplabdacsapata a 9. fordulóból előrehozott mérkőzést játszik szerda este. A Városi Sportcsarnokban 18 órától a mások mellett Nagy Emesét, Szatmári Lillát, Godó Pannát és Kotormán Rékát soraiban tudó MÁV Előre Foxconn gárdája lesz a vendég 18 órától.
Sűrűsödik a menetrend, a csabai együttes két héten belül négy meccset is játszik a TippmixPro Női Extraligában. Ennek első felvonását sikerrel vette Balatonfüreden, 3:0-ra legyőzvea Szent Benedek Röplabda Akadémiát. A folytatásban pedig jöhet a MÁV Előre, TFSE, UTE hármas. A következő három összecsapásból csak egy, a fehérváriak elleni lesz idehaza.
A vendégek kerete markáns változáson ment keresztül, a bemutatkozás viszont jól sikerült nekik, hiszen egy fordulatos mérkőzésen nyertek Nyíregyházán 3:2-re. A felkészülési időszakban kétszer is találkozott a két csapat és mindkét fix négyszettes csatából ők kerültek ki győztesen, ám abból nem szabad komoly következtetéseket levonni. Mindenesetre Nagy Péter is tudja, hogy nem lesz egyszerű a szerdai feladat:
– Nehéz, de élvezetes mérkőzésre számítunk szerdán, a MÁV Előre jó formában van, nekünk meg egy olyan meccs lehet ez, ahol – ha úgy végezzük el a dolgokat, ahogy szeretnénk – lendületbe kerülhetünk és jó játékkal rukkolhatunk elő. Nem lesz könnyű, de úgy érzem, jól felkészültünk a találkozóra.
A 18 órakor kezdődő találkozót Horváth Miklós és Jámbor Tamás vezeti.
