Kettő nullás vezetésért utazott Budapestre szerdán a Swietelsky-Békéscsaba, ám nagy meglepetésre az Újpest győzött, kiegyenlítve ezzel hátrányát. Mindez azt jelenti, hogy lesz negyedik mérkőzés a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében, vagyis egyszer még utazniuk kell a csabaiaknak Budapestre.
Bár akkor még kevesen gondolták, már az első szett végén megpecsételődött a Swietelsky-Békéscsaba sorsa a szerdai Extraliga negyeddöntőjének második találkozóján. Hiába vezetett ekkor 24:21-re a csapat, az újpestiek fordítani tudtak és megnyerték a játszmát. A lila-fehérek ezután vérszemet kaptak és a második szettet tulajdonképpen magabiztosan hozták, a harmadik felénél pedig hiába volt előnyben a Békéscsaba, a hazaiakat ez nem törte meg és határtalan lelkesedésük, jobb mezőnymunkájuknak köszönhetően a mérkőzést is megnyerték.
Ezzel az is eldőlt, hogy IV. kerületiek egyszer (február 28., szerda, 19 óra) még fogadhatják a Békéscsabát, melynek már csak azért is rosszul jön a ráadás, mert néhány nappal később, március 2-án (és a bronzmeccsen, vagy a remények szerint a döntőben 3-án) Mariborban, a Közép-európai Liga négyes döntőjében lesz jelenése.
Előbb azonban vasárnap még vissza kell venni azt az előnyt, amit egy héttel korábban ugyancsak a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kiharcolt a Békéscsaba. Már akkor sem volt egyszerű nyerni, de most, hogy Horváth András tanítványai meggyőződhettek arról, hogy képesek legyőzni a tavalyi bajnoki ezüstérmest, Ambrosio Melaniék nyilván a Viharsarokban is sokkal bátrabban, határozottabban fognak röplabdázni.
Ezt az önbizalmat, határozottságot akarja letörni a Békéscsaba, amely ebben a szezonban már több hullámvölgyet is megélt, de mindannyiszor kikászálódott belőle és mégiscsak Magyar Kupa-döntőre és KEL-négyesdöntőre készülhet. No, és továbbra is jó esélyekkel pályázik az egyik Extraliga finálés helyre. Ehhez azonban vasárnap nem szabad hibázni. A csabai célok teljesítésében most is nagy támogatást nyújthat a szurkolótábor, melynek kis csoportja szerdán a Szilágyi utcában is biztatta kedvenceit.
A Swietelsky-Békéscsaba–Újpesti TE negyeddöntő harmadik felvonása vasárnap 17 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A hunvolley.tv által is közvetített párharcot Adler László vezeti, a másodbírói feladatokat Halász Enikő látja majd el.
G. P.