Jöjjenek a fiatalok!

A lányok immár a felnőttek között is bizonyíthatnak


A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE szakmai vezetése számára kiemelten fontos az utánpótlás nevelés. Ennek ékes bizonyítékaként most újabb tehetséges utánpótláskorú sportolók kopogtatnak a felnőtt csapat öltözője ajtaján.

Tóth Gábor vezetőedző már a székfoglaló interjújában elmondta, hogy hisz a fiatalokban, nem fél mély vízbe dobni őket. Ennek megfelelően augusztus hónapban a BRSE utánpótlás négy játékosa csatlakozott az első csapathoz. Boskó Ágnes feladó, Kertész Petra liberó, Sinka Dalma és Tatár Gréta pedig nyitásfogadó ütő poszton bevethetőek. Mindannyian pályára léptek már a korosztályos nemzeti csapatban, most pedig a felnőttek között bizonyíthatnak – tájékoztatott a klub menedzsmentje.