Kár az eltékozolt első negyedért

Balog Gáborék az első negyed mérsékeltebb teljesítménye után becsülettel küzdöttek a pontokért. Fotó: Hunbasket

Alsóházi rangadót veszített Sopronban a Békéscsabai KK NB I. B-s kosárlabda-csapata. A csabai alakulat a Zöld csoport 21. játéknapján az első negyedben került jelentős hátrányba. A folytatásban derekasan küzdött, többször is elérhető közelségbe került, az áttörés viszont elmaradt.

A csabai Hajdu Márton duplájával indult a meccs, amire tucatnyi pont érkezett a soproniak részéről. A folytatásban is kreatívabb és lendületesebb volt a házigazda, a 7. percben már 24-6-ra vezetett. A második negyedben már jóval kiegyenlítettebb játék folyt, a vendégek a 17. percben Hajdu közelijével tízen belülre is benéztek, a szünet előtt pedig Vágvölgyi büntetőivel 43-39-re módosították az eredményt. Mindez azonban pillanatok műve volt, a helyiek végül 8 pontnyi előnyt alakítottak ki a szünetig.
A csabaiak szünet után is nagy erőket mozgósítottak a felzárkózás érdekében. Cvijin sikeres büntetőivel 53-48-ra közelítettek a 23. percben, azonban a soproniaknak ilyen esetekben rendre volt válaszuk. Különösen lepattanózásban mutatkozott különbség, ez a negyed végén domborodott ki pontszámokban, amikor az addigi tíz körüliről 17-re is nőtt a fór. Balogék persze nem akartak beletörődni a sorsukba, a 33. percben ismét benéztek tízen belülre (81-72), ám ez is csak átmenetinek bizonyult. A helyi center, Flasár Zoltán megoldhatatlan kihívást jelentett a látogatóknak, ponterősségével szinte egymaga tolta be csapatát a meccs végén.
Fontos meccset nyert a Sopron, ezzel a két csapat helyet is cserélt a tabellán.

Farkas Dávid: – Nagyon kellett ez a mai győzelem, hiszen az elmúlt időszakról egy könyvet is írhattam volna, annyi minden történt… Örülök, hogy ma ki tudtuk próbálni, milyen az, amikor teljes kerettel állunk fel. Amint a játékkapcsolatok elöl és hátul is fixálódtak, győzelmünk sem forgott veszélyben.

Gura Norbert: – A Sopron gyors és fizikális játékot játszott. Legfőképpen a palánk alatt kaptunk ki, mind a lepattanózásban, mind a közeli pontok tekintetében. Az volt a különbség a két csapat között, hogy nem tudtuk ezt az agresszív, fizikális játékstílust felvenni a mérkőzés folyamán. Nekünk kicsit jobban kell keresni egymást, helyzeteket kell csinálni, könnyebb kosarakat kell dobni, akkor lehet esélyünk megnyerni egy ilyen mérkőzést.

SMAFC 1860 Soproni Egyetem–Békéscsabai KK 101-85 (30-14, 19-27, 28-23, 24-21)
NB I.-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Sopron, 150 néző. Vezette: Csák, Esztergályos, Kiss M.
Sopron: SOÓS 10/6, Karadzic, RÁTVAY 13, KELLER 22/15, FLASÁR 29. Csere: Gadácsi 4, Papp B., Füzi 14/3, Bakk 6/3, Bőhm 3. Edző: Farkas Dávid.
Békéscsaba: Balog G. 9, Vágvölgyi 12/3, CVIJIN 22/3, KURTUCZ 17/3, Hajdu 12. Csere: Kovács J. 7/3, Szarvas 3/3, Botos 3/3. Edző: Gura Norbert.