Két meccs, négy pont Nyíregyházáról

Dobos Ferenc góljai is kellettek a négy pont begyűjtéséhez. A fiatal játékos a két mérkőzésen ötször is eredményesnek bizonyult. Fotó: Such Tamás

Nyíregyháza volt a házigazdája az OB II.-es felnőtt vízilabdacsapatok újabb bajnoki fordulójának. A 11–20. helyért folyó rájátszás középszakaszában ismét öt mérkőzésre került sor, az addig 4. helyen álló békéscsabaiak a csepeliekkel, majd a pécsiekkel küzdöttek meg. Szép mérleggel zárt a viharsarki alakulat, ugyanis a lehetséges hat pontból négyet behúzott.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 11–11 (4–3, 3–2, 1–4, 3–2, 5–4) – szétlövés után 15–16
OB II.-es vízilabda-mérkőzés, Nyíregyháza. Vezette: Horváth, Ádám.
Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Puha Z., Laczó P. 1, Mucsi 1, Zsilák 4, Katona 2. Csere: Dobos 2, Gyebnár, Latorcai 2, Borsos, Bencsik, dr. Darabos 2. Edző: Fodor Ádám, Zsilák László. A Csepel góldobói: Kovács M. 4, Bodorovics 4, Náfrádi 3.
Gól emberelőnyből: 15/4, ill. 17/6. Büntetők: 5/2, ill. 6/2. Kipontozódott: Mucsi.
Remek rajtot vett a csabai csapat, ám a csepeliek sem hagyták magukat. A folytatásban kissé hullámzó volt a két egylet teljesítménye, hol az egyik, hol a másik fél vezetett. A finisben kétgólos békéscsabai előnyt lefaragta a csepeli alakulat, majd a szétlövésben jobbnak bizonyultak, övék lett két pont, de egy ide is jutott.

Csabai Csirkefogók VK–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 13–12 (3–4, 4–4, 3–0, 3–4)
OB II., Nyíregyháza. Vezette: Guth Daniella Julianna, Horváth.
Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S., Dobos 3, Latorcai, Laczó P. 2, Zsilák 6 (2), Katona 2. Csere: Puha Z., Gyebnár, Borsos, Bencsik, dr. Darabos. Edző: Fodor Ádám, Zsilák László. A Pécs legjobb góldobói: Raffai 5, Pászti 2.
Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 12/5. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Kipontozódott: Csapó.
Az első fordulóban Pécsen a házigazdák nyertek 15–13-ra, érthetően fűtötte a visszavágás vágya a csabai társulatot. Ennek szellemében kezdték a találkozót, ám volt egy időszak, amikor az ellenfélnél volt az előny. Zsilák László, Dobos Ferenc, Katona Péter és Laczó Péter hátára vette a csapatot, és sikerült a visszavágás.

Fodor Ádám: – Nagyon jól indítottuk az első mérkőzést, aztán a négygólos előnyünk birtokában túlságosan is megnyugodott a csapat. Az utolsó három-négy percben bármelyik fél javára eldőlhetett volna a találkozó. Az igazsághoz tartozik, hogy talán egyik csapat sem érdemelt volna három pontot, a büntetődobások pedig mindig lutri kategória, amiből most mi jöttünk ki hátrányosabban, de az egy pont is nagyon szép. A pécsiek ellen a meccs legnagyobb részében kézben tartottuk a találkozót, ekkor is remekül küzdött a társaság. Hozzátartozik, hogy nagyon sokat kivett a srácokból a két derbi, akadt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor egyszerre hárman-négyen – majd 150 évnyi csapategység – kikéredzkedtek a medencéből átmenetileg pihenni. Minden elismerésem a játékosoké a mai teljesítményért.

Az állás hat forduló után: 1. ELTE-BEAC Budapest 18, 2. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 11, 3. Csabai Csirkefogók VK 8, 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 5, 5. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3.

Jávor Péter