A Békésút-Békéscsabai Vízilabda Klub felnőtt csapata is megkezdte az OB II-es bajnokságot. Az első körben Csongrádra utazott a gárda, ahol a Dél-keleti csoport alapszakaszában először a Szegedi VTK, majd a Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli együttese volt az ellenfél. Az első összecsapáson két pontot gyűjtött be a csabai egylet, a folytatásban azonban nem járt sikerrel.
Békésút-Békéscsaba–Szegedi VTK 10–10 – ötméteresekkel 15–12 (3–3, 4–2, 3–1, 0–4)
OB II-es vízilabda-mérkőzés, Csongrád. Vezette: Kendeházi.
Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Mucsi 2 (1), Zsilák 6 (1), Ajtai 3 (1), Pallag 1 (1), Katona 3 (1). Csere: Krizsán (kapus), Budai, Suhajda Z., Laczó P., Gyebnár, Szatmári L., Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. A Szeged legjobb góldobói: Godó 5 (1), Török A. 3 (2), Zsarkó 3. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 7/1. Büntetők: 5/5, ill. 3/3. Kipontozódott: Tanács. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 6–3, 6–5, 8–5, 10–6.
A fiatalokkal teletűzdelt csapatunk jelentős előnyre tett szert, a végjátékban azonban ellenfelük nagyobb sebességre kapcsolt, és a rendes játékidőben utolérte a csabai alakulatot. A szétlövésekben azonban a mieink már egyszer sem hibáztak, így jutalmuk két pont volt.
Békésút-Békéscsaba–SZTE-Szegedi Vízipóló Suli 8–12 (2–3, 2–4, 1–3, 3–2)
OB II-es vízilabda-mérkőzés, Csongrád. Vezette: Kendeházi.
Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Szatmári L. 1, Mucsi, Zsilák 1, Ajtai 1, Pallag 1. Csere: Krizsán (kapus), Budai 1, Suhajda Z. 2, Laczó P., Gyebnár, Hajdu A., Katona P. 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. A Szeged legjobb góldobói: Egervölgyi 3, Kádár 2, Fazekas 2, Kovács M. 2. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 9/3. Büntetők: 0, ill. 0. Az eredmény alakulása: 2–2, 2–6, 4–6, 5–10, 7–11.
A második mérkőzésen mintha egy kicsit fáradtabban mozgott volna csapatunk, ellenfelük tekintélyes előnyre tett szert, amivel már nem tudott mit kezdeni a békéscsabai gárda.
Fodor Ádám: – Az első mérkőzésünk eleje szorosan alakult, majd sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Ekkor magabiztos volt a játékunk. A harmadik negyedben már négygólos volt az előnyünk, amikor elhitte a csapat, hogy megvan a mérkőzés. Sajnos, ettől kezdve nem voltunk elég feszesek, ebben az időszakban már több volt a rossz periódusunk, ráadásul az ellenfélnek minden bejött, és döntetlenre mentette a találkozót. Talán a sors akarta így, de legalább a szétlövésből már mi jöttünk ki jobban. A második találkozótól már kevesebb jót mondhatok el. Nem volt sanszunk a győzelemre, s ez dühítő, mert a két csapat kvalitását tekintve lehetett volna keresnivalónk. Ám az is tény, ezen a derbin nem csapatként működtünk, sokkal több volt az egyénieskedés, miként tavaly is, ami visszaütött.
Az állás két forduló után: 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 6, 2. Csongrádi VVSE 6, 3. SZTE-Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Békésút-Békéscsaba 2, 5. Szegedi VTK 1, 6. Szegedi UVTE 0.
Jávor Péter