Kihozták a maximumot a Vác ellen

Komódi Marcell hétszer vette be a váciak kapuját a gyermekek mérkőzésén. Fotó: Csabapóló

A negyedik fordulóval folytatódott az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a békéscsabai csapatok a Váci VSE trióját fogadták az Árpád fürdőben. Szép napot zártak a viharsarkiak, ugyanis valamennyi egységük magabiztos győzelemmel zárta a játéknapot.

Swietelsky-Békéscsaba–Váci VSE 18–13 (3–4, 4–3, 6–2, 5–4)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, Békéscsaba. Vezette: Pölös, Tóth S.
Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 5 (1), Dobos 2, Bozgán, Vozár B. 5 (2), Kvasz 1, Csatári 2. Csere: Sipos 1, Gémesi 1, Fodor Zs., Kis S., Osgyán, Károlyi, Pálenkás 1. Edző: Ajtai Miklós. A Vác legjobb góldobói: Gion 3, Ilyés 3 (2).
Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 9/5. Büntetők: 3/3, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Lukácsi M., Osgyán. Kipontozódott: Pálfai.
A második negyed első harmadáig örülhettek a vendégek, ugyanis ekkor még 3–6-ot mutatott az eredményjelző. Ezt követően megemberelte magát a hazai gárda, a harmadik negyed első harmadában már vezetett is, és az előnyét már ki sem adta a kezéből.
Az élcsoport: 1. PannErgy Miskolc 12 pont, 2. Budafóka SE Budapest 12, 3. Oázis SC Budapest 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6.


Swietelsky-Békéscsaba–Váci VSE 22–12 (4–3, 6–4, 6–2, 6–3)
Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, Békéscsaba. Vezette: Tóth S., Szabó Xénia.
Békéscsaba: Korcsok P. – Kiss Z. 1, Hajdu A. 3, Bozgán 5, Kvasz, Fodor Zs. 4 (1), Kiss-Schusztek 2. Csere: Budai, Gémesi 1, Szanyi 3, Sajtos, Freiberger 1, Pálenkás 2 (1), Lisztes. Edző: Ajtai Miklós. A Vác legjobb góldobói: Tóth Sz. 5, Nyerges M. 3.
Gól emberelőnyből: 15/7, ill. 16/8. Büntetők: 3/2, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Kiss-Schusztek, ill. Gál, Hégely. Kipontozódott: Kvasz, Kiss Z., ill. Zahorecz, Nyerges D., Angyal Sz.
Csak öt percig örülhettek a vendégek, ugyanis az első két gól még az ő nevükhöz fűződik, ám ezt követően átvette a találkozó irányítását és a vezetést a Békéscsaba. Az első félidőben még felzárkózott a Vác, de a térfélcsere után már nem maradt esélye a győzelemre.
Az élcsoport: 1. PannErgy Miskolc 12, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Oázis SC Budapest 9, 4. Budafóka SE Budapest 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6.

Swietelsky-Békéscsaba–Váci VSE 26–14 (6–2, 4–7, 7–3, 9–2)
Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, Békéscsaba. Vezette: Szabó Xénia, Pölös.
Békéscsaba: Beregszászi – Pallag 2, Pojendán 2 (1), Pónya O. 1, Komlódi 7 (1), Szalai 3 (1), Bujdosó 6. Csere: Pribojszki (kapus), Zimbran 1, Korcsok N. 2 (1), Kovács B., Rácz 1, Bazsó, Szathmáry Zs. 1. Edző: Fodor Ádám. A Vác legjobb góldobói: Bertalan 5, Angyal Sz. 3, Danics 3.
Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 9/4. Büntetők: 6/4, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Angyal Sz., Pereházi Z. Kipontozódott: Rácz, ill. Nyerges.
A csabaiak az első perctől kezdve elhúzott ellenfelétől, volt időszak, amikor négy góllal is vezetett. Ám a harmadik negyed elején kiegyenlítettek a Duna-partiak, de nem sokáig örülhettek, mert rákapcsolt a hazai gárda, és végül magabiztos győzelmet aratott.
Az élcsoport: 1. Ceglédi VSE 12, 2. PannErgy Miskolc 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Aqua SE Nyíregyháza 9, 5. Oázis SC Budapest 6.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!