
Nagy volt a vetélkedés szombaton, a második alkalommal megrendezett Várfürdő Kupa nemzetközi vízilabda utánpótlástornán, amelynek stílszerűen a gyulai Várfürdő 50 méteres versenymedencéje adott otthont. Az idei eseményen is négy egység küzdött a trófeáért.
A Békéscsabai Vízilabda Klub erősödő hátországát bizonyítja, hogy két csapatot is kiállított a tornára: a Katona Péter vezette Csabai Csirkefogók VK mellett fiókcsapat, a Szilvásy Attila által gardírozott Gyulai VK is egy teljes gárdával képviseltette magát, mint rendezők. Mellettük a Hódmezővásárhelyi VSC és a szomszédos ország Clubul Sportiv Amefa Arad együttese szállt vízre az egynapos eseményen. Ezúttal a gyermek IV. korosztályosoknak került kiírásra a torna, de sietve hozzátesszük, ez már a majd ősszel kezdődő bajnokságra érvényes korcsoport. Vagyis a baby korosztályból kiöregedők is már ebben a kategóriában kaptak helyet a csapatokban.
Akár díszvendégnek is nevezhetjük a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund részvételét, aki azért több és nemes feladatot is kapott erre a napra. Nemcsak mint nemzetközi játékvezető állt a medence partján, hanem éremátadóként is kivette részét az eredményhirdetésből.
Végül óriási keresztbeverések után három egylet hat ponttal zárta a tornát, köztük csak az egymás elleni gólkülönbség döntött a hódmezővásárhelyiek javára, az aradi alakulat zárt a második helyen, a csabai fiatalok a harmadik helynek örülhettek, a fiatal gyulai egylet lett a negyedik.
Eredmények: Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK 3–9, Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC 2–13, Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 13–10, Hódmezővásárhelyi VSC–Clubul Sportiv Amefa Arad 11–22,Gyulai VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 2–7, Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 1–15.
A torna végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 6 (26–23), 2. Clubul Sportiv Amefa Arad 6 (32–2), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (14–25), 4. Gyulai VK 0.
Jávor Péter