Korai búcsú Montevideóban

Bondár Anna dél-amerikai trófeáinak száma egy ideig biztosan nem gyarapszik tovább, de a túra így is meseszerű volt

A Buenos Aires-i és a santiagói győzelem után nem sikerült Bondár Anna bemutatkozása az uruguayi fővárosban zajló 115 ezer dollár összdíjazású WTA tornán. A 24 éves szeghalmi teniszező a Montevideo Open első fordulójában Arianne Hartono ellen maradt alul döntő szettet hozó nagy csatában.

Kölcsönös brékkel indult a mérkőzés, azután viszont a holland lány (WTA 204.) sokkal jobban játszott, mint a múlt heti santiagói torna elődöntőjében, amikor Bondár Anna 6:1, 7:6-ra győzte le. A Hajdúszoboszlói SE versenyzőjének különösen a saját adogatójátékaival gyűlt meg a baja, amit három alkalommal is elveszített. Utóbbit 5:4-nél tette, amikor is ellenfele a harmadik szettlabdát már sikerrel értékesítette.
A folytatásban jobban koncentrált Anna, zsinórban négy gémet is megnyert. Azután viszont megint belehibázott a saját adogatójátékába, így Hartono 4:3-ra felzárkózott. Minden egyes pontért nagyot kellett küzdeni, végül azonban 5:4-nél brékpontról fordított, és az első játszmalabdáját kihasználva egyenlített a sárréti lány.
A döntő szettet a keményen küzdő holland kezdte jobban. Három bréklabdát hárított, majd Anna adogatását is elnyerte. Szerencsére gyorsan érkezett a válasz, 3:3-nál pedig az újabb brék a teljes női mezőnyben a legdinamikusabb fejlődést mutató magyar kiválóság részéről. A makacsul küzdő holland azonban innen is fordított, és 5:4-es vezetésénél a második mérkőzéslabdáját értékesítette.
Bondár Anna az előző két hét sikerei után mentálisan és fizikálisan sem tudta az eddigi dél-amerikai formáját nyújtani, ráadásul egy motivált ellenféllel találta magát szembe, aki nagyon megdolgozott a sikerért.

Eredmény.
Egyéni, 1. forduló: Arianne Hartono (holland)–Bondár Anna (2.) 6:4, 4:6, 6:4.

error: Content is protected !!