Kötelező házon kívüli feladat

Kiss Emeséék egyértelműen esélyesként várhatják a péntek esti mérkőzést. Fotó: Imre György

Egy héten belül immáron a harmadik bajnoki mérkőzését játssza pénteken az MBH-Békéscsaba női röplabdacsapata, amely ezúttal a Szent Benedek Röplabda Akadémia balatonfüredi otthonában vendégeskedik. A viharsarki gárda utolsó idegenbeli mérkőzésén lép pályára az Extraliga alapszakaszában.

Kijut mostanság a jóból az MBH-Békéscsaba női röplabda-csapatának, amely az alapszakasz hajrájában két extra hosszúságú mérkőzésbe is belefutott.
Egy héttel ezelőtt a Magyar Kupa elődöntőjében is ellenfél Kaposvári NRC szorongatta meg Békéscsabán Tóth Gábor együttesét. Akkor a BRSE két szett után állt nyerésre, de a somogyiak óriási erőfeszítések árán egalizáltak, s a kék-fehérek csak a döntő játszmában tudtak vendégük fölé kerekedni. Fordított forgatókönyv szerint zajlott kedden a Fatum-Nyíregyháza elleni idegenbeli rangadó. A Csaba két rendkívül hosszú, több mint 30 percig tartó játszma végén került roppant nehéz helyzetbe. A csapat – kibírva a kulcsjátékos Dékány Bernadett hiányát is – megrázta magát és sikerült a harmadik és a negyedik, majd – a lélektani előnyt kihasználva – a döntő játékot is megnyerni. A győzelem azért is volt nagyon fontos, mert így a BRSE öt pontra tudta növelni előnyét a tabellán, s ha behúzza a hátralévő két mérkőzését már egészen biztos az alapszakaszbeli második hely. Az üldöző Nyíregyházára még vár egy Vasas Óbuda elleni csata, ahol nem akármilyen bravúr lenne egy szabolcsi győzelem.
A Békéscsabára látszólag könnyű feladat vár pénteken Balatonfüreden, hiszen a tabella utolsó Szent Benedek Röplabda Akadémia lesz az ellenfél. A tavalyi Extraliga kiírásban 7. helyen végző Balaton-partiaknál egy szűk és főként fiatalokból álló játékoskeretből válogathat Varga Tomas vezetőedző. Együttese nem szerzett még pontot idén, szettet is csak kettőt nyert, a Vasas SC és az U19-es válogatott ellen. A papírforma sima csabai győzelmet ígér, de biztosra soha senki ellen nem mehet egy csapat sem, így nem veheti félvállról ezt a mérkőzést – amely egyfajta főpróba is lesz a január 31-ei Kaposvár elleni Magyar Kupa elődöntő első felvonása előtt – az MBH-Békéscsaba.
A pénteken 18 órakor Balatonfüreden kezdődő találkozót Takács Ádám és dr. Árpás Krisztina vezeti.

Az Extraliga állása: 1. Vasas Óbuda 38 pont (13, 39:4), 2. MBH-Békéscsaba 31 (13, 36:14), 3. Fatum-Nyíregyháza 26 (13, 29:19), 4. UTE 20 (12, 25:19), 5. MÁV Előre Foxconn 17 (12, 21:22), 6. Kaposvári NRC 17 (13, 22:26), 7. Vasas SC 10 (11, 11:26), 8. U19-es válogatott 3 (8, 6:22), 9. Szent Benedek RA 0 (13, 2:39).