Lovász Zoltán nyerte a Tréning Center Kupát

A gyulai Lovász Zoltán sikerrel vette az akadályokat

Vélhetően az év utolsó Békés megyében lebonyolított versenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén a Békéscsabán. A Tréning Center Kupa lebonyolítása a járványhelyzet miatt egy ideig veszélyben volt, ám az utolsó pillanatban mégis úgy határozott a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége, hogy zárt kapuk mellett, szigorú járványügyi előírások betartásával megrendezhető a verseny.

– Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a csarnokban kizárólag a versenyzők, a sétálóbíró és ha a sétálóbíró nem nagykorú, akkor a gyerekek versenyén egy fő nagykorú személy tartózkodhatott. Sem edzők, sem szülők, sem más nézők nem lehettek bent a verseny alatt – avatott a részletekbe a házigazdák képviseletében Nemes Attila.
A felnőtteknél 15, a korosztályos versenyen 10 indulót számláltak. Érkeztek Gyuláról, Szarvasról, Szegedről, Kiskunfélegyházáról, Debrecenből, a fővárosból és volt egy argentin játékos is. A felnőtteknél a gyulai Lovász Zoltán szerezte meg a győztesnek járó serleget, aki az országban ragadó, s jobb híján a versenyt bevállaló argentin Tomas Solazzit verte meg 6:1, 7:6 arányban. A 12 éveseknél Horváth Döme (Jogging Plus) szerezte meg a győzelmet.

Végeredmények. Felnőtt II. osztály: 1. Lovász Zoltán (TSZSK Gyula), 2. Tomas Solazzi (argentin), 3. Gruner Benedek (Szarvasi TC) és Mihály Levente (Viharsarok Tenisz Akadémia).
Fiú 12: 1. Horváth Döme (Jogging Plus), 2. Varga Oszkár (Tenisz Partner), 3. Valkusz Márk (Golden Ace).

B. P.