
Izgalmas három mérkőzés várt vasárnap az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő békéscsabai vízilabdacsapatokra, hiszen egy teljesen ismeretlen, de az eddigi eredmények alapján hasonszőrű trió érkezett az Árpád fürdőbe.
Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 8–7 (2–1, 2–2, 2–4, 2–0)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúsági korosztály, Békéscsaba. Vezette: Szabó Xénia, Szabó N.
Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Dobos 2, Hajdu A., Gémesi 2, Szanyi 1, Fodor Zs. 3. Csere: Beregszászi (kapus), Zimbran, Sajtos, Lisztes, Pojendán, Fölker. Edző: Ajtai Miklós.
Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Budai, Szanyi, ill. Szili B.
Változatos csatát hozott az összecsapás, a mérkőzés különböző szakaszaiban hol az egyik, hol a másik félnél volt az előny. Az utolsó negyedre kanyarodva 7–6-ra még a soproniak vezettek, ám az eredményes védekezésnek, valamint Dobos Ferenc, majd egy perccel a lefújás előtt Fodor Zsombor góljainak köszönhetően fordított a Békéscsaba.
Az állás hat forduló után: 1. OSC 15, 2. Hódmezővásárhely 12, 3. Leányfalu 11, 4. Békéscsaba 7, 5. Sopron 6, 6. Angyalföldi DSI 3.
Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 14–5 (2–0, 4–3, 4–1, 4–1)
Serdülő korosztály, Békéscsaba. Vezette: Szabó N., Mihály.
Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Hajdu A. 2, Szatmári L. 1, Szanyi 2, Fodor Zs. 5, Pojendán. Csere: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Sajtos, Pónya O. 1, Pallag 1, Rácz 2, Lisztes. Edző: Fodor Ádám.
Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 11/1. Büntetők: 0, ill. 2/0. Kiállítás 4 percre: Sajtos. Kipontozódott: Pojendán.
Az első perctől kezdve kidomborodott a hazai csapat fölénye, amely fokozatosan elhúzott ellenfelétől, és végül magabiztos győzelmet aratott.
Az állás hat forduló után: 1. OSC 18, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Békéscsaba 9, 4. Leányfalu 9, 5. Sopron 6, 6. Hódmezővásárhely 2.
Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 5–5 – büntetőkkel 16–17 (2–1, 1–2, 1–2, 1–0)
Gyermek korosztály, Békéscsaba. Vezette: Mihály, Szabó Xénia.
Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 4 (2), Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz 4 (2), Pónya O. 3 (3), Fölker. Csere: Such, Korcsok N. 3 (3), Suhajda Z., Bazsó, Pallag 2 (1), Csüllög. Edző: Katona Péter.
Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/0. Büntetők: 15/11, ill. 15/12.
A két veretlen csatájának rendes játékidejében nem bírtak egymással a csapatok, következtek az ötméteresek. Ez viszont nemcsak hallatlanul izgalmas, hanem nagyon hosszan tartó is volt, mivel mindkét csapat játékosai 15 alkalommal álltak szemben az ellenfél kapujával. Végül három kölcsönös kihagyás után a soproniak az utolsót bedobták, a csabaiak nem, így egy pont a házigazdáké, kettő pedig a vendégeké lett.
Az állás hat forduló után: 1. Sopron 17, 2. Békéscsaba 16, 3. OSC 9, 4. Angyalföldi DSI 9, 5. Hódmezővásárhely 3, 6. Leányfalu 0.