Második díj a Népligetből

Díjátadó a dobogós helyezettekkel, balról Ekkert Roland

A fővárosi Népligetben szép szarvasi siker született az amatőr teniszezők számára kiírt 4. Decathlon ATT Tour szabadidős versenyen, melyen egy szettes mérkőzéseket játszottak. A 28 résztvevő közül Eckert Roland egészen a döntőig verekedte magát.

A Szarvasi TC OB II-es csapat játékosa 4 tagú csoportból jutottam tovább három győzelemmel, majd egy sima negyeddöntővel már a nyolc között érezhette magát. Az elődöntőben a budapesti Csetneky Attila ellen rendkívül szoros meccsen aratott 7:6-os sikerrel jutott be a fináléba, ott azonban nem bírt a dunaújvárosi Szántó Andrással.
A mezőnyben ott volt még a gyulai Oláh Imre, aki szintén sikerrel vette a csoportmérkőzéseit. Egy kört a főtáblán is ment, azonban a négy közé jutást nem sikerült kiharcolnia. Még sem tért haza serleg nélkül, miután a Pünkösdi népligeti verseny eső miatt elmaradt döntőjét sikerrel vette.

error: Content is protected !!