Meggyőző rajt Palermóban

Bondár Anna hozta a papírformát a palermói torna első fordulójában

Győzelemmel kezdte a palermói 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás WTA tenisztornát Bondár Anna. A szeghalmi születésű játékos a francia Clara Burelt múlta felül két szettben.

A világranglistán hétfő óta karriercsúccsal 50. helyen álló, első számú magyar versenyző nehezen lendült játékba, ennek következtében az első három gémet Burel nyerte. A francia lány 3:2-es előnyben másodszor is brékelte Annát, innen azonban már a Hajdúszoboszlói SE teniszezőjének akarata érvényesült, aki 52 perc alatt 6:4-gyel hozta a szettet.
A 25 éves magyar versenyző a folytatásban nyomban elvette ellenfele adogatójáték. 2:0-s vezetésénél a francia két bréklabdáját hárítva szépített, 4:2-nél azonban így sem kerülhette el az újabb bréket. Mérkőzéslabdát hárítva sikerült visszakapaszkodnia, Anna újabb adogatójátékát viszont már nem tudta hárítani. A magyar versenyző 1 óra 40 percnyi játék után nyerte meg a mérkőzést.
A 7. helyen kiemelt Bondár Anna következő ellenfele az olasz Lucrezia Stefanini (WTA 194.) és a magyar Udvardy Petra (WTA 101.) meccs győztese lesz. Szerdán párosban is érdekelt lesz a 26 éves belga Kimberley Zimmermann oldalán. Az alkalmi kettősre az orosz Alena Fomina, Jekatyerina Jashina duó vár.

Eredmény. Egyes, 1. forduló:
Bondár Anna (7.)–Clara Burel (francia, WTA 143.) 6:4, 6:4

B. M.


error: Content is protected !!