Megkezdődik a BRSE csúcstámadása

Szpin Renáta, Tanja Matics és Szedmák Réka is sokat tett egykor a BRSE sikereiért, de most mindannyian ellenfélként térnek vissza Békéscsabára. Fotó: Kuti István

A Swietelsky-Békéscsaba és az 1.MCM-Diamant Kaposvár összecsapásával kedden elkezdődnek a női párharcok az Extraliga elődöntőjében. A pályaelőny a békéscsabaiaknál van, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első felvonása 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A másik ágon a Vasas Óbuda és a Szent Benedek csapata méri össze tudását.

A két csapat idei mérlege az alapszakasz-győztes Békéscsabának kedvez, az őszi kaposvári és a február békéscsabai összecsapást is egyformán 3:1-re a BRSE nyerte.
A két gárda a tavalyi szezonban is egymással elődöntőzött, akkor némi meglepetésre Szpin Renátáék az első meccsen elrabolták a pályaelőnyt a csabaiaktól, amit azonban később már nem sikerült kihasználniuk. A somogyiak nem titkolt célja, hogy az alapszakaszt megnyerő Békéscsaba ellen is hasonló eredményeket érjenek el, mint a negyeddöntő során, amikor a címvédő Fatum-Nyíregyházát négy mérkőzés után 3–1-el búcsúztatták.
Molcsányi Rita, a csabaiak válogatott liberója immáron a kilencedik (!) bajnoki elődöntőjére készül a BRSE színeiben. Ez a szám akár 10 is lehetne, csakhogy a koronavírus-járvány miatt a 2019–2020-as szezont a rájátszás előtt lefújták. Az elődöntői közül a tavalyi, Kaposvár elleni elődöntő utolsó idegenbeli meccsét tartja az egyik legemlékezetesebbnek.
– Addigra már a fél csapat covidos volt, és olyan összeállításban tudtunk ott nyerni, amilyenben addig még egyszer sem játszottunk a szezonban.
A csabai klubikon szót ejtett az idei kaposvári csapatról is, melyet természetesen szeretnének legyűrni a rájátszás során.
– Felszabadultan játszottak az előző körben a Nyíregyháza ellen, és nem úgy mentek fel a pályára, hogy nincs esélyük, pedig egyszer sem tudták legyőzni őket az alapszakaszban. Minket sem, éppen ezért várok tőlük hasonló mentalitást, de ahogy mi röplabdáztunk a szezon során, arra lehet építeni. Megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, és minden párharcnak úgy megyünk neki, hogy győzni akarunk.
A mérkőzést – melyet Szarka János István és Horváth Miklós vezet – a Hunvolley TV élőben közvetíti.