Megszorongatták az éllovast a csabaiak

Csík Richárd és Kurtucz Ferenc párharca a csabai palánk alatt. Fotó: Hunbasket

A százhalombattai veresége ellenére jól teljesít a Békéscsabai KK NB I. B-s kosárlabdacsapata. A csabai együttes a Zöld csoport 19. fordulójának vasárnapi meccsén az utolsó percekig szorongatta a harmadik helyen álló, esélyesebb házigazdát. A finisben a mélyebb keret billentette a mérleg nyelvét a Duna-partiak javára.

A csabaiak az első negyed során igyekeztek tartani a lépést a házigazdákkal, a battaiak viszont ponterősek voltak kintről, az első tíz perc során ötször dobták át sikeresen a látogatók védelmét. A folytatásban már erre is ügyelt Gura Norbert együttese. A feszes védekezésének köszönhetően nem igazán tudott betalálni az ellenfél, ezt kihasználva a 16. percre 29-34-re fordított a BKK és minimális előnyt megőrzött a szünetig.
A pihenőről visszatérve a Százhalombatta állt bele jobban a meccsbe (47-42), de azután rendezték a soraikat a viharsarkiak és a negyed finisére visszavették a minimális vezetést. A záró tíz perc jócskán tartogatott izgalmakat. Hosszú időn keresztül egy kosáron belül volt két csapat (36. p. 69-67), ám a nagyobb rotációval rendelkező házigazdák jobban bírták a finist és bebiztosították a sikerüket.
Március 21-én este a Budafok érkezik a vármegyeszékhelyre.

Törőcsik Marcell: – Örülök a győzelemnek, gratulálok a csapatnak! A cél ez volt, megérdemelte a szép számú közönség, hogy kiszolgáljuk őket. Nehéz siker volt, mert nagyon akarta ezt a meccset a Békéscsaba! Extra erőket mozgósítottak, alaposan meg kellett küzdenünk a győzelemért. A végére sikerült fizikálisan föléjük kerekedni, kijött, hogy mélyebb a keretünk.

Gura Norbert: – Jó meccset játszottunk. A végére elfáradtunk, statikussá váltunk mindkét oldalon, amit kihasznált ellenfelünk. Ettől függetlenül nagyot küzdöttünk, gratuláció illeti a csapatot.

Százhalombattai KSE–Békéscsabai KK 79-69 (26-19, 11-20, 18-18, 24-12)
NB I.-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Százhalombatta, 150 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Fajszi.
Százhalombatta: CSÍK 20/3, Dunai 2, TÓTH B. 17/12, KOVÁCS M. 8, Láncos 5/3. Csere: dr. Pollák 7/3, Kovács G. 7/6, Dósa, Szamay, Habel 10/3, Vas-Teplán 3. Edző: Törőcsik Marcell.
Békéscsaba: BALOG G. 14/6, Vágvölgyi 4, SZARVAS 11/9, Kurtucz 9/3, Hajdu 11. Csere: Kovács J. 3/3, Cvijin 9/3, Botos 8. Edző: Gura Norbert.