Nagy csatában búcsúzott Bondár Anna

Bondár Anna fordulatos csatában maradt alul

Nem sikerült a 8 közé jutás Bondár Annának, a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár (78 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női tornán. A 24 éves szeghalmi teniszező csütörtök hajnalban két és fél órás meccsen, döntő szettben maradt alul a világranglistán nála 23 hellyel magasabban jegyzett orosz Anasztazia Potapovával szemben.

Az első szett során 4:4-ig mindenki hozta a saját adogatógémjét, ekkor Potapovának sikerült brékelnie a Hajdúszoboszlói SE versenyzőjét, majd a játszmát lezárnia. A folytatásban is mindkét játékos nagyszerűen szervált. Bondár Annának ismét 4:4-nél akadtak nehézségei a sajátjával, de végül három brékpontot is hárított, így sikerült kiharcolnia a rövidítést. Ennek során az orosz lány 4:2-re elhúzott, innen azonban már csak a magyar versenyző szerzett pont, kiegyenlítve a csatát. Hogy mentálisan nagyon erős, annak a harmadik szettben is bizonyosságát adta Anna, aki 1:1-nél két bréklabdáról fordította maga javára a gémet. A 20 esztendős ellenfele adogatójátékaival szemben sajnos nem igazán volt hatásos fegyvere. Potapová 3:2-es előnyben újból brékelte őt, azonban a szeghalmi teniszező innen is fordítani tudott, 5:4-nél pedig már a meccsért adogathatott. Nem tudott élni a lélektani előnnyel, így a 2 óra 27 perces találkozó végén az orosz játékos emelhette diadalmasan magasba a kezét.
Bondár Annára a nap folyamán még egy páros csata is vár a szerb Alekszandra Krunics oldalán.

Eredmény. Melbourne, 2. forduló:
Bondár Anna (WTA 92.)–Anasztazia Potapová (orosz, WTA 69.) 4:6, 7:6 (7-4), 5:7


error: Content is protected !!