Nagy csatában reménykedünk

A lengyel együttes öt szettes városi rangadót nyerve hangolódott a szerdai visszavágóra. Fotó: Michal Szymanski/MFotosport

A sokkal esélyesebb ŁKS Commercecon Łódź teljesítette szurkolói elvárását és bedarálta a jelentős ellenállást tanúsító Swietelsky-Békéscsabát a CEV-kupa 1. fordulójának múlt keddi első mérkőzésén. Az azóta a kaposvári bajnokiját győzelemmel záró magyar együttes szerdán 18 órai kezdettel közönségszórakoztató mérkőzésen szeretné a békéscsabai Városi Sportcsarnokban megszorítani a lengyel topcsapatot.

A lengyelországi találkozó nemcsak a nagy küzdelem, hanem a körítés miatt is emlékezetes marad a békéscsabaiak számára, hiszen a sportcsarnokban Omega-slágerekkel hangoltak a szervezők, a lengyel együttes szurkolói pedig pazar koreográfiával demonstrálták nemzeteink barátságát és a találkozó végén a lengyel szurkolók felállva tapsolták meg magyar csapatot, a Ria-Ria Hungária skandálása közepette.
Azon a mérkőzésen a sokkal esélyesebb Łódź dominált. Az első szett szorosan alakult, a másodikat viszonylag könnyen elveszítette a BRSE, a harmadikat azonban nagy harcok árán megnyerte. A negyedik játszmában azután ismét felülkerekedett az amerikai Veronica-Jones Pery (22 pont) által vezérelt lengyel csapat, kialakítva a 3:1-es végeredményt.
Legalább ekkora párharcra számíthatnak a békéscsabai szurkolók, akik olyan atmoszférát szeretnének teremteni a békéscsabai Colosseumban, mint amit a lengyel drukkerek produkáltak otthonukban.
A visszavágón emberfelettit kellene nyújtania a békéscsabaiaknak ahhoz, hogy kiharcolják az aranyszettet, amire csak akkor kerülhet sor, ha 3:0-ra vagy 3:1-re nyernek. Minden más eredmény a lengyeleknek kedvez.
A rendező békéscsabai klub felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében a mérkőzésre kilátogatók számára a védettségi igazolvány felmutatása mellett kötelező a maszk viselése.
A mérkőzést – melyet a Digi Sport 1 élőben közvetít – a belga Paul Herbots és a litván Audrius Gargasas vezeti.

B. P.

error: Content is protected !!