Nagy pálfordulást hozott a fiatalok meccse

Két szetten keresztül remekül játszottak a csabai fiatalok. Fotó: BRSE

Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el NB I-ben szereplő békéscsabai U20-as női röplabdacsapat, amely már két szettnyi előnyben is volt a balatonfüredi akadémistákkal szemben, de innen sem tudta „behúzni” a vasárnapi mérkőzését.

Békéscsabai RSE–Szent Benedek RA U21 2:3 (17, 13, –17, –18, –4)
NB I-es női röplabda-mérkőzés. Békéscsaba, 75 néző. Vezette: Bibók, Nagy L.
Békéscsaba: Tuska 23, Lázár 5, Fekete G. 11, Korcsok 12, Feld 1. Csere: Kucsera, Erdei (liberók), Mikus, Szécsi, Szatmári 2, Gajdács 1. Edző: Nagy Attila.

Nagy Attila tanítványai álomszerűen kezdték a balatonfürediek elleni találkozót, az első két szettben határozottan és precízen játszottak a csabaiak, esélyt sem adva ellenfelüknek. A harmadik játékrész elején elkövetett sorozatos buta hibák azonban elbizonytalanították a csapatot, a Balatonfüred erőre kapott, feljavult a nyitó- és támadójátékuk, és megfordították a mérkőzést. Az ötödik szettben mindössze 4 pontig jutó, teljesen indiszponált csabai lányok egy megnyert mérkőzést hagytak elúszni.
Nagy Attila: – Gratulálok a Balatonfürednek, hátrányból felállva azokat az erényeket csillogtatták, amelyek szükségesek egy ilyen meccs megnyeréséhez. Sajnos a mi hozzáállásunk és mentalitásunk nem változott semmit hetek óta. Le kell vonni a konzekvenciákat, meg is teszem.