Nagy „skalpot” gyűjtöttek be a csabai kosarasok

A csabai kosarasoknak kijárt az elismerés. Fotó: Krajcsó László

Fantasztikus sikert ért el a Békéscsabai KK első számú csapata a Hepp Kupában. A viharsarkiak a honi másodosztálynak megfelelő NB I B Piros csoportja középmezőnyéhez tartozó Nagykőrösi Sólymok legyőzésével bejutottak a legjobb 8 közé a sorozatban.

Békéscsabai KK–Nagykőrösi Sólymok 83–81 (18–17, 26–26, 22–17, 17–21)
Hepp Kupa férfi kosárlabda-mérkőzés, Békéscsaba. Vezette: Nyilas, Utasi.
Békéscsaba: Kovács J. 5/3, Szarvas 10/6, Vágvölgyi 15/9, Milosevics 21/6, Perák 10. Csere: Czifrák 9/9, Vas, Farkas, Plavecz 2, Salamon 11/9. Edző: Jancsika Árpád. A Nagykőrös legjobb pontszerzői: Fehér 18, Mácsai 17/3, Lakosa 17/6.

Teher nélkül léphetett pályára ezen a mérkőzésen a Békéscsaba, hiszen már az is extrateljesítménynek számított, hogy idáig eljutott az együttes. Nagyon jó ritmusban támadott a hazai csapat, jól járatta a labdát, meg is lepte kissé a vendégeket. A második negyedben megrázta magát a Nagykőrös és elhúzott 10 ponttal. A hazaiaknak mégis volt visszaút, méghozzá ebben a játékrészben, melynek az lett az eredménye, hogy pár fontos távoli után egy pontos vezetéssel mehettek az öltözőbe. A csabaiak ekkor már láthatóan elhitték, hogy megnyerhetik a mérkőzést.
Fantasztikusan kezdték a második félidőt, és gyorsan 10 pontos előnybe kerültek. Mindent megpróbált a Nagykőrös, de a csabaiaknál mindig volt valaki, aki megtolta a csapat szekerét. A védekezés az egész mérkőzésen kiemelkedő volt, a megyeszékhelyi együttes ennek is köszönheti a nem várt bravúros győzelmet és továbbjutott.
Jancsika Árpád: – Köszönöm a srácoknak ezt a hozzáállást, alázatot, igazi csapatként küzdünk edzésen és meccsen egyaránt. A hétköznapi időpont ellenére nagyon sokan kilátogattak a meccsre és fantasztikus hangulatot varázsoltak a teremben. Ilyen közönség előtt nem veszíthettünk.


error: Content is protected !!