Nem adták könnyen a bőrüket a gyulaiak

A gyulaiaknak az utolsó negyedig volt sanszuk a bravúrra. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Négy megyei vonatkozású mérkőzést játszottak az elmúlt héten az NB II-es férfi kosárlabda-bajnokságban. A csabaiak dupláztak és mindkét debreceni ellenfelüket legyőzték, de a gyulaiak, illetve a berényiek teljesítményét sem érheti szemrehányás, mivel a csoport élgárdáival „pariban” tudtak lenni.

Gyulai Color KE–Szolnoki Olaj KK II. 74:95 (32:10, 13:26, 14:22, 15:37)
NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Gyula, zárt kapuk mögött. Vezette: Márkus, Utasi.
Gyula: Házi (23/6), Szűcs (14), Gyepes (15), Hajdu (13), Beleznai (2). Csere: Kőfaragó (2), Lőkös (2), Fórian (3/3), Marschal, Párducz. Edző: Hajdu Zoltán János.
A mérkőzés elején minden összejött a gyulaiaknak, a vendégeknek semmi. A szolnokiak azonban szívós játékkal a harmadik negyed végére feljöttek, majd a negyedik negyedben a maguk javára fordították a meccset. A hazaiak fejben elfáradtak az intenzív találkozó végére, amely az egyik legjobb meccsük volt a szezonban. Fontos azonban, hogy a sok játéklehetőségnek köszönhetően folyamatosan fejlődnek a 18-23 közötti gyulai fiatalok.

Békéscsabai KK–DEAC Campusfesztivál 2021 96:70 (23:17, 26:13, 22:20, 25:20)
NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Zahorán Kitti Mária, Szőcs.
Békéscsaba: Kovács J. (13/6), Lippai (13), Vágvölgyi Ákos (14/6), Botos (4), Gruda (8). Csere: Gura (7/3), Vas, Korcsmáros (2), Salamon (3/3), Czifrák (11/6), Plavecz, Vágvölgyi Ádám (21/15). Edző: Jancsika Árpád.
A Békéscsaba a szezon legjobb játékával győzte le az egyik legnagyobb riválist. A győzelemmel a Csaba bebiztosította az alapszakaszban a második helyet.


BKG Prima Akadémia Debrecen–Békéscsabai KK 73:101 (16:30, 15:18, 20:22, 22:31)
NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Debrecen, zárt kapuk mögött. V.: Sallai, Nyíri. Békéscsaba: Kovács J. (18/12), Salamon, Vágvölgyi Ákos (22/12), Botos (8), Gruda (6). Csere: Gura (9/3), Korcsmáros (7/6), Plavecz (10), Czifrák (6/6), Vas (8), Sebők (2), Hajdu (5/3). Edző: Jancsika Árpád.
Mindkét csapat tartalékosan lépett a parkettre. A több fiatalt is felvonultató csabaiak magabiztos győzelmet arattak.

Mezőberényi KK–Sunshine-NYIKSE 72:103 (17:27, 17:23, 18:28, 20:25)
NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Mezőberény, zárt kapuk mögött. Vezette: Szőcs, Mezei.
Mezőberény: Kis S. (7/3), Szász, Földi (2), Kis G. (15/3), Zsíros (35/24). Csere: Benyovszki (3), Kapelláró (11/3), Magyar (2). Edző: Kis Gergő.
Az elején végig futott az eredmény után a védekezésben új taktikai elemet bevető Mezőberény, azonban támadásban több alkalommal sikerült végrehajtaniuk a megbeszélteket. A listavezető ellen a tisztes helytállás volt a hazaiak célja, ami végül sikerült is. A csapatkapitány Zsíros Gábor játékkedve, hozzáállása példaértékű lehet minden kosaras számára.

error: Content is protected !!