Nem hagytak esélyt a hazai fiatalok

A keddre tervezett Pécs Rátgéber Akadémia elleni mérkőzést több baranyai játékos válogatottbeli elfoglaltsága miatt vasárnapra halasztották. Nem maradt azonban hét közben sem meccs nélkül a békési együttes, ugyanis a KTE-Duna Aszfalt U20 elleni bajnokit előrehozták szerdára. Sok öröm azonban nem lehetett a találkozóban.



Kecskeméti TE-Duna Aszfalt U20
–OMNIA Pub & Food Békés 84-69 (29-21, 21-12, 19-20, 15-26)
NB I B-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Domán, Drenyovszki, Marton.
Békés: Koma (18), Kertész (7), Lógár, Krisztics (24/15), Balog G. (1). Csere: Vass (6/6), Adebayo (9/3), Szabó N. (4). Mb. edző: Csorba Szabolcs. A Kecskemét legjobb pontszerzői: Molnár D. (19/6), Lewis (15/3), Plézer (12/6).


Bár a békésiek tudták, hogy a tabellán 6. helyet elfoglaló fiatal Bács-Kiskun megyeiek agresszív védekezéssel operálnak, a hazaiaknak mégis sikerült meglepniük őket. Bátortalanul kezdett a Békés megyei csapat, a játékuk is meglehetősen pontatlan volt. A kecskemétiek nagy lendülettel, gyors indításokkal hamar 10 pontos előnybe kerültek. Hiába próbálta váltogatni védekezését a vendég, sem az emberfogás, sem a területvédekezés nem hozott számottevő eredményt. Valamiért a tűz is hiányzott a látogatókból. A második negyedben is ezt a lagymatag játékot mutatták, míg az ellenfél nem lankadt és tovább hizlalta az előnyét.
A második félidőre valamelyest rendezte sorait a Békés, egy perc alatt 8 pontot szerzett és 10-re közelítette meg vendéglátóját. Mindez fellángolás volt csupán, hiszen Komáék megtorpantak, s bár ezután még történtek felzárkózási kísérletek, már nem úgy tűnt, hogy beérheti a Kecskemétet. Hiába dobott Danijel Krisztics 20-nál is több pontot és Koma Dániel 18-at, nem akadt más, aki társulni tudott volna hozzájuk. A hazaiak pedig jól használták ki embereik, Lewis Chester, Molnár Dániel és Plézer Gábor gyorsaságát.
A viharsarkiak szerették volna folytatni a Sopronban, majd az Óbuda ellen megkezdett jó sorozatukat, de ez a fiatal, dinamikus KTE ellen nem sikerült.
A 26 pontos Békés maradt az utolsó előtti 14. helyen.
Csorba Szabolcs megbízott edző: – A mai napon sokkal jobb volt a KTE, mint mi. Az egy–egy játékukat nem tudtuk levédeni, és a lepattanó csatát is nagyon megnyerték.

Címlapon: Krisztics Danijel a mezőny legeredményesebb játékosa lett, de a 24 pontja is kevésnek bizonyult a szorosabb eredményhez. Fotó: Hunbasket