Nem jelentett előnyt a szervagém

Bondár Anna szettelőnyből veszítette el a mérkőzését. Fotó: FB

Bondár Anna kikapott és kiesett csütörtökön, a 9,4 millió dollár (3,2 milliárd forint) összdíjazású miami kemény pályás tenisztorna női versenyének első fordulójában.

A világranglistán 65. Bondár Anna (65.) az orosz Anasztaszija Zaharovával (74.) csapott össze, akivel korábbi két meccsük közül egyet megnyert, egyet pedig elveszített. Ezúttal a találkozó első játszmájában egyik teniszező sem tudta szerváját stabilizálni, Bondár viszont csupán három adogatójátékát veszítette el, négyszer pedig el tudta venni ellenfeléét, ezzel 7:5-re nyerte a szettet. A második játszma elején is rengeteg volt a hiba, 2:2-ig brékekkel jutottak el a felek, majd kiegyensúlyozottabbá vált mindkét játékos, de a végjátékban az orosz volt a jobb és 6:3-mal egyenlített. A döntő játszmában aztán már egyértelműen Zaharova akarata érvényesült, Bondár egyetlen játékot tudott csak nyerni és végül 2 óra 23 perc után veszített.

Eredmény. Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Anasztaszija Zaharova (orosz)–Bondár Anna 5:7, 6:3, 6:1