Nem volt öröm a helyosztók első körében

A két mérkőzésen szerzett 7 góljával Mucsi Zsolt bizonyult a hétvége legeredményesebb csabai pólósának. Fotó: T. Petka Anita

Véghajrához érkezett a felnőtt OB II-es vízilabda-bajnokság, az ebben a kategóriában szerepelő 24 csapat hét csoportba került a korábbi eredményei alapján. A békéscsabai együttes a 4-es számú négyesbe került, ahol a 13–16. helyért folyik a csata június elejéig. Összesen három kört (hat fordulót) rendeznek, az elsőnek ma Kecskemét adott otthont, ahol a tartalékos viharsarkiak két vereséget szenvedtek.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs 13–19 (5–5, 2–4, 3–5, 3–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Kecskemét. Vezette: Varga M.
Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Laczó P. 2, Gyebnár, Mucsi 4, Ajtai 5 (1), Dávid 1. Csere: Puha, Szanyi, Paksi B., Csatári 1 (1). Játékos-edző: Ajtai Miklós. A Budaörs legjobb góldobói: Fábián 5, Pál 4.
Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 3/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/0.
Erősen tartalékosan, de sok fiatallal utazott csapatunk Kecskemétre a rájátszás első körére. Sokáig nyílt volt a mérkőzés, a második negyed közepén még a csabaiak vezettek. Ezt követően jött egy rövidzárlat, amikor nyolc perc alatt hét gólt kapott a viharsarki csapat, amire nem volt válasz.


Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 7–20 (0–5, 2–3, 4–4, 1–8)
OB II-es vízilabda-mérkőzés, Kecskemét. Vezette: Pagács.
Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Puha 1, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 1, Dávid 1. Csere: Szanyi 1, Paksi B., Csatári. Játékos-edző: Ajtai Miklós. A Kecskemét legjobb góldobói: Varga I. 9, Muth 6 (1).
Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Büntetők: 0, ill. 1/1.
Erre a meccsre tovább szűkült a csabai keret: Laczó Péternek munkahelyi elfoglaltság miatt idő előtt vissza kellett utaznia Békéscsabára. Villámrajtot vett a hazai csapat, 0–7-ig meg sem állt. A folytatásban már kiegyenlítettebb volt a párharc, de a sok gólt hozó találkozón egy pillanatig sem forgott veszélyben a kecskemétiek győzelme.
Ajtai Miklós: – Kevesen voltunk, alaposan el is fáradtunk. Az első találkozón még úgy, ahogy muzsikált a csapat, a másodikon viszont igen gyenge játékot nyújtottunk. Mintha úgy álltunk volna hozzá, hogy csak játsszuk le, legyünk túl rajta. Ezt a vasárnapot sajnos elengedtük, de remélem a folytatásban már többre leszünk képesek.

További eredmények: Kecskemét–Sportliget SE 9–6, Sportliget SE–Budaörs 4–15.
A 13–16. helyért folyó rájátszás állása két forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 6., 2. Kecskeméti VE 6, 3. Sportliget SE Budapest 0, 4. Swietelsky-Békéscsaba 0. (Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt.)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!