Németh Endre dobogóra állhatott

Németh Endre a dobogó jobb szélén

A fővárosban a BVSC-Zugló csarnokában rendezték meg a hétvégén az U11-U13-as asztalitenisz Budapest-bajnokságot. Németh Endre révén viharsarki érem is született.

A 19 tagú U11-es mezőnyben Csík-Darabos Éva (ASE Orosháza) csoport másodikként jutott a főtáblára, ahol a soproni Raffensperger Emma 3:0-s legyőzését követően a négy közé jutásért maradt alul 3:1-re a későbbi győztes nyírbátori Bumb Sárával szemben. A 13 évesek között (37 induló) csoportelső lett, a főtáblán 3:2-re verte a debreceni Fekete Fannit, majd a nyolc közé jutásért 3:0-ás vereséget szenvedett a bronzérmes Váradi Emmától (Dunaharaszti MTK).
A fiúknál a 12 évesek mezőnyében (17 induló) Németh Endre (Demeter Lehel ASE) csoportelsőként jutott a főtáblára. A szarvasi tehetség a négy közé jutásért 3:0-ra győzött Németh Gergely (Diósgyőri VTK) ellen, a döntőbe jutásért azonban 3:1-re kikapott a győri Péntek Gábortól, így bronzérmet szerzett. Az U13-as korosztályban (50 induló) a csoportmérkőzések során mindhárom ellenfelét legyőzte. A kieséses szakaszban előbb Sivic Tim (BVSC-Zugló), majd a diósgyőri Csüri Dániel sem tudott szettet nyerni ellene. Az elődöntőbe kerülésért ismét Péntek Gáborral mérkőzött, akitől ezúttal 3:2-es vereséget szenvedett.

V. L.