Ragyogó hangulatú emlékverseny

A házigazdák és a 45 pluszos kategória díjazott versenyzői

A helyi teniszezők ötödik alkalommal tisztelegtek versennyel az egykori kiváló szarvasi teniszoktató, Venásch György emlékének. Még a viharos időjárás is megkegyelmezett a közel félszáz résztvevőnek, így a tervezettek szerint sikerült befejezni a magas színvonalú csatákat hozó viadalt.

A szokások szerint idén is három kategóriában hirdettek győztest. Szingliben a 45 év alattiak egyéni vetélkedését a hazai Gruner Benedek nyerte, aki a fináléban debreceni ellenfelet múlt felül. A 45 pluszosoknál békéscsabai siker született Hankó Bálint révén, aki a döntőt a szarvasi Samu Tamással vívta. A férfi páros kategóriában Gruner Benedek és Bartók Béla jóvoltából a házigazdák egysége diadalmaskodott, a Viharsarki Tenisz Akadémia két tehetségét, Mihály Leventét és Mokán Damjánt két vállra fektetve.
– A verseny elérte célját, hiszen majd félszáz teniszező sportbarátságát mélyítette tovább. Köszönettel tartozunk a szervezésben és a lebonyolításban résztvevő rutinos stábnak, hiszen minden flottul lezajlott, a támogatóknak pedig hála, hogy idén is gondoltak ránk – összegezte a két napos rendezvény tapasztalatait Eckert Roland, a házigazda Szarvasi Tenisz Club elnöke.

Végeredmények. 45 év alatti kategória: 1. Gruner Benedek (Szarvas), 2. Petrás Péter (Debrecen), 3. Oláh Imre (Sarkad) és Parczen Benedek (Szarvas).
45 év feletti kategória: 1. Hankó Bálint (Viharsarok), 2. Samu Tamás (Szarvas), 3. Gruner Zoltán (Szarvas) és Mrsan György(Szarvas).
Páros: 1. Gruner Benedek, Bartók Béla (Szarvas), 2. Mihály Levente, Mokán Damján (Viharsarok TA), 3. Oláh Imre, Nemes Attila (Sarkad, Békéscsaba) és Ludman Sándor, Eckert Roland (Debrecen, Szarvas).

B. M.

A 45 évnél fiatalabb kategória helyezettjei
A páros verseny dobogósai

error: Content is protected !!