Rangadó a Folyondár utcában

Glemboczi Zórát furcsa lesz az ellenfél soraiban látni. Fotó: vasasvolleyball.hu

Kiváló rajtot vett az MBH-Békéscsaba a női röplabda Extraligában, amely a Fatum-Nyíregyháza csapatát verte úgy, hogy szettet sem veszített. A folytatás messze nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a második fordulóban vasárnap este máris a bajnoki címvédő Vasas Óbuda lesz az ellenfele a Folyondár utcában.

Amíg az MBH-Békéscsaba egy erős ellenféllel, a Fatum-Nyíregyházával szemben „melegített” be az elmúlt héten a rangadóra, addig a fővárosiak „házon belül”, az idén az Extraligában bemutatkozó Vasas SC ellen kezdtek, a várakozásoknak megfelelően magabiztos, háromszettes győzelemmel.
A kék-fehérek háza táján két nappal az ütközet előtt még kevés szó esett az MBH-Békéscsabáról, annál több a Bajnokok Ligájáról, ahol idén is megmérettet Janis Athanaszopulosz gárdája. A magyar bajnok a francia Nantes, a török Fenerbahce és a D csoport kvartettjébe utolsóként csatlakozó lengyel Grot Budowlani Lódz csapatával játszik majd. A csapatnak máris megvan az idei első trófeája, mivel a napokban Mariborban megszerezte a MEVZA Szuperkupát.
Az Extraliga csapatai közül talán a Vasas Óbuda játékosállományában történt a legkevesebb változás a nyáron. Távozott a csapat feladója, Buket Gülübay, Gyimes-Capet Zsófia visszavonult, Karolina Fricova is máshol folytatja, Jámbor Cecília pedig a több játéklehetőség reményében igazolt Újpestre. Feladó posztra a rutinos brazil Carolina Leite, valamint a sérüléséből lábadozó egykoron Békéscsabán nevelkedő Boskó Ágnes érkezett, mellettük pedig a szintén Csabán nevelkedő és az előző szezon végéig ott is röplabdázó válogatott Glemboczki Zórát is leigazolta a Vasas. A legjobb játékosaikat megtartották, és az utánpótlásból tehetséges fiatalokat – Fekete Fannit, Kiss Lillát és Botyánszki Fannit – hoztak fel.
A Vasas Óbudánál idén is bajnoki címvédést tűzték ki célul, s ehhez egy lépés lenne a korábbi nagy rivális legyőzése.
Az előző szezonban háromszor csapott össze egymással a két csapat, az alapszakaszban a szoros békéscsabai találkozón 3:2-re, a fővárosin 3:0-ra győzött a piros-kék mezes gárda és a Magyar Kupa döntőt is ilyen arányban nyerte.
A csabaiaknál többen is több, mint biztatóan mutatkoztak be új csapatukban, kiemelendő a tavalyi bajnokság pontkirálynője, a szerb Nina Kocics, aki 21 ponttal „örvendeztette” meg a nyíregyháziakat. Ha vasárnap is hozza ezt a formáját és a csapat többi tagja is hozzáteszi a magáét, biztosan nem „nullázza” le a bajnok.
A vasárnap 19 órakor kezdődő mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti. A két játékvezető Jámbor Tamás és Adler László lesz.

G. P.