Rangadóra utaznak Fehérvárra

A csabai lányok feledtethetik a Kaposvár elleni fiaskót. Fotó: Imre György

Az új esztendő első hétvégéjén Székesfehérvárra utazik a Swietelsky-Békéscsaba extraligás női röplabdacsapata, ahol jelentős lépést tehet az alapszakasz második helyének megszerzéséért.

A 11. fordulóval folytatódik a bajnokság, és nyomban rangadóval indul az újév. A csabai együttes december 30-án szetthátrányból hozta el a három pontot Újpestről, szombaton pedig jöhet az újabb túra, ugyanazzal a céllal.
– Örültem annak, hogy hosszú idő után mutattak életjelet azok, akik vagy gyengébben szerepeltek, vagy eddig nem kaptak lehetőséget. Ez pozitív visszacsatolás mindannyiunknak. Újra láttam azt a fajta győztes attitűdöt, ami megvolt a szezon egy bizonyos szakaszában. A második szett közepétől, a kettős csere után már lehetett érezni, átragadt mindenkire és meg is fordítottuk a mérkőzést, pedig az elején még bennünk volt a Kaposvártól kapott ütés – összegezte az UTE elleni tanulságokat a klub honlapján Tóth Gábor.
A MÁV Előre Foxconn jelenleg harmadik a bajnokságban és nem tudta kihasználni a viharsarkiak Kaposvár elleni botlását, sőt 2023 utolsó napján szintén 3:0-s vereséget szenvedett a somogyiaktól, akiket ezzel magára is húzott. A Békéscsaba jelenleg három egységgel előzi meg riválisát a tabellán, mondani sem kell, mennyit jelentene, ha ezt a különbséget szombaton meg tudná duplázni.
– A Kaposvár elkapta a fonalat, ezekben a hetekben mintha nem tudna hibázni. Szerintem a MÁV sem játszott jól ellenük, de nem az én tisztem ezt megítélni. Ellenünk otthon biztosan felfokozott állapotban lesznek, muszáj javítaniuk és erre kell felkészülni. Ezek a pontok nekik is hiányoznak, nagyon éles a verseny a négy közé jutásért, minden pontnak óriási jelentősége van és mindenki ebben a tudatban lép pályára – mondta a vezetőedző.
A két csapatnak nem ez lesz a szezonbeli első randevúja, hiszen pontosan egy hónappal ezelőtt a csabaiak remek játékkal múlták felül a fehérvári együttest. A szombati találkozó 18 órától kezdődik a Videoton Oktatási Központban, az összecsapást Adler László és Varjasi Melinda vezeti, a Hunvolley TV pedig élőben közvetíti.

BRSE-INFÓ